A jelenlegi pápa, XVI. Benedek felajánlotta transzplantációs célra szerveit, a felebaráti szeretet egyfajta kifejezéseként. Az akció halálát követően válik aktuálissá, amely eseményt a katolikus egyház hivatalosan az agyhalálhoz köti. Vatikánék körül nem enyhén kitört a gyalázat persze. A dolog pikantériája, hogy ezt a jó Benedek idestova nyolc éve megcselekedte (akkoriban még Joseph Alois Ratzinger bíborosként tisztelhették, akik akarták).
Rengetegen tiltakoznak már eleve a szervátültetés ténye ellen, mondván miféle dolog szétszerelni az emberi testet, illetőleg eltávolítani belőle dolgokat. Úgy vélem azonban, hogy ezek az emberek nemigen vallják ezt dogmatikus meggyőződéssel, amikor például egy marék rákot kell eltávolítani az ő szervezetükből. Mellesleg viszonylag tendenciózusan balzsamozták a pápákat; az V. Sixtus, valamint XIII. Leó határolta kb. 300 évben bizony eltávolították a belső szerveket a balzsamozási eljárás során, biztosítandó a nagyobb tartósságot. Attól tartok, kissé felemás így az az ellenérv, miszerint a feltámadás testi valóban történik, és ezért nem illő átültetgetni.
Egy kompetens úr azonban, aki egészen véletlenül az egyház hivatalos álláspontját képmutatja, és Javier Lozano Barragán bíboros a becsületes neve, úgy véli, hogy a szervátültetés egy fölöttébb nemes gesztus, és már II. János Pál is támogatta.
Bennem két kérdés merül fel. Egyrészt, habár nem tudom, milyen állapotú egy 81 éves ember belülről, azért élek a gyanúval, hogy talán nem tökéletes. Pláne Benedek pápa esetében, akit kénytelen vagyok pimaszul kicsit rozogának nevezni. Másrészt, ha a pápa (aki elvileg a nagyfőnök egyházilag) elhatározza magát egy ennyire vitatott kérdésben, és még halálában is segíteni akar, mi a rossebért nem lehet ezt méla csendben respektálni?
Legutóbbi hozzászólások