Szerintem valahol említettem már a Wipeout HD nevű játékot, amit Playstation 3 gépen lehet játszani. Most, hogy a screenshotokat megtaláltam, nem is annyira aktuális a dolog, hiszen nemrég jött ki valami kiegészítő hozzá új pályákkal és gépekkel. Ettől függetlenül a játékélmény eszméletlen, és a látvány is kiváló. Persze, a képek sosem adják vissza tökéletesen a dolgot, azt pedig pláne nem, amikor tűéles grafikával röccmentesen száguld olyan sebességgel az ember, hogy egy pislogás a különbség nyert, vagy bukott menet között. Node a képek:
Continue reading ‘Wipeout HD’
Tag Archive for 'játék'
Mostanában jutottam hozzá egy (nekem) új játékhoz, ami nem más, mint a Shin Megami Tensei Devil Summoner 2 – Raidou Kuzunoha vs. King Abaddon. A hosszú cím betyárosan hosszú játékmenetet, és természetesen a SMT-től megszokottan kiváló sztorit takar. Már legalábbis, ha a játékos bele tudja élni magát, node ez minden játék élvezetének alapfeltétele, nem igaz? Nekem szerencsére nem voltak nehézségeim; egyébként sem az első SMT játék, amit nyúzok: korábban a Persona 4, még korábban pedig a MMORPG kategóriájú Imagine foglalt le huzamosabb időre. Minden játékukban valamilyen formában valamiféle démont kell idézni, és a játékokban közösek a démonok, nagyjából a képességeik is (a képességek neve mindenképpen tökugyanaz), így aztán ha egy SMT-játékkal játszott valaki, nem úgy fog bámulni már kezdéskor sem, mint a sült sül.
Itt egy kezdetben mindennapos magánnyomozással indul a dolog, hogy aztán végítéletszerű katasztrófa bontakozzon ki, jelen esetben egy családi problémából. A főhős ismét cool és kevés szavú – ráadásul roppant tartalmas félmondatok közül lehet választani interakció gyanánt. Nem is nagyon akarnám kilőni a poént, mert nagyon meginspirált egy Kult, vagy éppen a Call of Cthulhu modulra. Ugyanis, noha nem horrorjáték, vannak benne fölöttébb különös részek, amelyeket talán a szomorú-nyomasztó-gondolkodtató hangulattriumvirátus jellemez legjobban.
A játékmenet totál lineáris, legalábbis nem vettem észre, hogy nem az volna. A harci részek külön képernyőn zajlanak, valós időben, de bármikor megállíthatóan, amire nagy szükség van a démonok irányításához. A főszereplő gyakorlatilag a zúzás kulcsembere, a parancsnoklástól eltekintve is. Az átvezetők pedig nagyon szépek – megdöbbentő, hogy még mindig mit ki nem képesek taposni egy PS2-ből. Így meggondolva általánosságban véve is igen szép a játék. Mindenképpen tudom ajánlani azoknak, akiknek tetszenek a konzolos RPG-k, és van is idejük rá.
Az előre megbeszéltek szerint találkoztunk. Az első összecsapás a tekinteteké volt, de ez a pengeváltás döntetlenre végződött. Ellenfelem, a talján jósnő formás lábára pillantottam, miközben azon tűnődtem, a kacér és mindentudó mosoly vajon mit tartogat. Egyet tudtam: kegyelmet semmiképpen. Hűvös szél pillantott be a sikátorba, de csak a jósnő fátylait lebbentette meg, enyhülést nem hozott – a hangulat forrásponton volt és maradt is. Figyeltem ellenfelem csábos ajkait, amikor magabiztosan közölte: esélytelen vagyok. Számomra csak egy újabb megmászandó hegy vagy, mondtam nyugodtan. Ha nem most, hát máskor, de idővel sikerrel járok.
Ugyanabban a pillanatban ugrottunk. Ahogyan a levegőbe emelkedtem, hátrahúztam a lábamat egy megsemmisítő erejű fejrúgáshoz, ám a rókalelkű némber gyorsabb volt: felém lebbentette sálját, így nem láttam, csak éreztem, ahogyan megrántja ruhámat, majd fogást talál a karomon, és a lendületet kihasználva a föld felé hajít. Érkezéskor valami bántóan reccsent. Tudtam, nem lesz ennek jó vége…
Épphogy talajt fogtam, ismét elrugaszkodtam, és hangos “shoryuken” kiáltással sárkányütést hajtottam végre. Éreztem, ahogyan a jósnőnek elakad a lélegzete, de nem hagytam pihenni. Még a levegőben volt, amikor legveszélyesebb technikámhoz nyúltam. Hosszas edzéssel és a belső energiák mesteri irányításával sokan képesek arra, hogy ezeket a belső energiákat mintegy az ellenfélre hajítva okozzanak sérülést. Öreg mesterem keze alatt ennek egy jóval nehezebb, ám pusztítóbb formáját fejlesztettem ki. Én egyetlen támadással akár öt ilyen lövedéket is képes vagyok célba juttatni.
Kevesen képesek elkerülni ezt – sajnos ez a galád asszony közéjük tartozott. A hatalmas szellemi és fizikai erőkifejtéstől kissé megszédülve későn vettem észre, hogy ismét meglegyint azzal az átkozott zöld sáljával. Ezúttal azonban nem aljas fondorlatát kívánta vele fedezni… Üvöltöttem a kíntól, ahogyan a rongy a karomra tekeredett, és elkezdte belőlem kiszipolyozni az életerőt. Elsötétült előttem a világ; már nem is éreztem, ahogy összerogyok, de gúnyos nevetése máig a fülemben cseng, akárcsak utolsó szavai, melyek teljessé tették győzelmét: “sok gyakorlásra van még szükséged!”.
Nem láttam azóta, de komor elszánással edzek, hajszolom magam a tökéletesség felé vezető úton. Tudom, hogy még találkozunk.
Legutóbbi hozzászólások