Meghalt Peter Steele, a Type O Negative zenekar frontembere, énekese, basszere, szerzője. A bejelentés sajnos nem tűnik kamunak… lezárult egy korszak Peter, az igazi egyéniség távoztával. Remélem, oda került, ahová szeretett volna.
Meghalt Peter Steele, a Type O Negative zenekar frontembere, énekese, basszere, szerzője. A bejelentés sajnos nem tűnik kamunak… lezárult egy korszak Peter, az igazi egyéniség távoztával. Remélem, oda került, ahová szeretett volna.
Fórumon mintegy mellékesen merült fel Szent Erasmus neve (maria által), akit legalább annyira ismertem és szerettem eddig, mint például a burmai embereket. Aztán egy képet megszemlélve úgy döntöttem, megnézem, ki a fene lehetett ez az úr. Kiderült, hogy a másik, talán némileg közismertebb neve Szent Elmo. Ő a tengerészek védőszentje, és róla nevezték el az árbocok csúcsán néha feltűnő érdekes meteorológiai jelenséget (Szent Elmo tüze). Hányattatott sorsú ember volt, az hétszentség.
Feltételezem, egy ideig elvolt magának, áhítatoskodott, blabla, csak közbejött a finom lelkületű Diocletianus császár az ő nagy jóakaratával. Ekkor Elmót leköpködték, és eszközökkel addig verték, míg az erei szétszakadtak szerte a testében. Szótlanul tűrt. Aztán kígyóverembe hajították, és leöntötték forrásban lévő olajjal és kénnel, de nem igazán hatotta meg a dolog, pláne hogy kisvártatva néhány villám általi halál történt a környéken, nyilvánvalóan Elmo érdekében. Az uralkodó ekkor másik verembe vettette, de sietve érkezett egy angyal, hogy lemészárolhassa a kígyókat s férgeket szerte az gödörben. Diocletianus ekkor úgy döntött, ez nem buli, és átpasszolta egyik társcézárjának, Maximianusnak, aki ügybuzgóbb úriembernek bizonyult.
A bemelegítő körök után Elmo a római istenek szobraihoz sétált, azok pedig porrá és hamuvá omlottak. Maximianus ettől érthető módon felbaszta az agyát (aligha lehetett filléres móka a kőfaragót kifizetni), kreativitása új szárnyakat kapott, és egy hordót telepakoltatott szögekkel és Elmóval. Aztán leguríttatta egy lejtőn ezt a bájos csomagot. Nem kell beszarni, jött a menetrend szerinti angyal, gyógyított egyet, Maximianus meg gondolom elharapta a széklábat. Fájhatott, ezen felbuzdulva kiszaggatták a szent fogait. A továbbiakban előfordult még rácson sütögetés; szögek a körmök alá történtek hirtelen, kinyomták a szemeit, valamint lovak és kötelek kombinálásával elszaggattak rajta némi izomzatot. Ám hiába, Elmo megszökött (kérdés, hogy mely letépett, megsütött, átdöfködött végtagjai igénybevételével tette mindezt), de egy másik római provinciában, Illyricumban ismét elfogták. Itt kinyitották a hasát, és feltekerték a beleit egy csörlőre (?) neki. Ezt már ő sem élte túl, mártírként végezte.
Ezt egyébként az ismeretterjesztésen kívül csak azért írtam le, mert szép dolog ez a jámbor szeretetvallás.
Ma hajnali fél egy körül RSS-en jött a hír a BBC oldaláról, miszerint meghalt Michael Jackson. Aligha kell bárkinek elmagyarázni, kiről van szó. Nem szerettem különösebben a zenéjét, de nem is utáltam, és hát basszus, ha John Lennon szerint ők híresebbek voltak Jézusnál, akkor igazán nem tudom, Jacko kinél volt menőbb. A Thriller című albuma száznégymillió példányban kelt el, szóval izé. Nyugodjon békében (és kergesse a mennybéli kisfiúkat).
A képen látható gusztustalan féreg eredeti élőhelye Észak-Amerika, de állítólag sokan sikerrel kíséreltek meg szökést európai (először a cseheknél jelent meg 1906-ban) és oroszországi prémfarmokról – így terjedtek el nálunk is. Ezen a ponton szeretném megjegyezni, hogy fura gusztusú ember lehet, aki döglött patkány szőrével ékeskedik, de sebaj, gereznájából gallérokat és karmantyúkat készítettek.
Ez a nyomorult dög képes farokkal együtt olyan fél méteres testhosszra is szert tenni. Farka szőrtelen, akár a patkányé. Testtömege a wiki szerint 900-1800 gramm is lehet. Nos, képzelj el egy alkarhosszú, másfél kilós hódpofájú patkányt; napi háromszor kell vizionálni étkezés előtt, így remekül kiegészíti a nehéz diétás napokat.
Na, ilyet fogott pár perce az egyik macskánk, és ette meg a rángatózó férget a szemem láttára.
Húgom egyik barátja tegnap este, illetve inkább éjjel közúti balesetet szenvedett. Amennyire én tudom, munkából kifolyólag eléggé leterhelt és fáradt volt, ez biztosan hozzáadódott a kellemetlen eseményhez. Két autó volt érintett a dologban, mindkettő hibázott (szerintem); a baj csak az, hogy közben meghalt egy gyalogos. Srácot a nyíregyházi kórházba vitték, ahol hasi panaszai ellenére sem vizsgálták meg. A főnöke kezdte el verni a nyálát, amikor már másnap voltak hajlandóak szájhúzgálva megnézni, mi a pálya. Az ilyen esetekben gyakorlatilag alapjelenségnek számító agyrázkódás mellett bevérzett a gyomra, és kivették a lépét – legalábbis egyelőre így hírlik. Ha felépül, iszonyatosan meg fogják hurcolni.
Hát így menj ki az útra te is.
Legutóbbi hozzászólások