Szeptember 25-én pénteken reggel hét és nyolc között félúton serényen vártam a céges buszt, ami majd később Egerbe, a tréning helyszínére szállított bennünket, azonban addig is a szerdai bulin merengtem. Ennek apropója az volt, hogy az előző quality boss (aki tulajdonképpen felvett engem) elhagyta a részlegünket, és mint ilyet, el kellett ám búcsúztatni. A kellemes vacsorát kellemesebb italozás, csocsózás, miegymás követte, és én a jólesően hűvös reggelen erősen drukkoltam, hogy hasonlóan jól sikerüljön ez az össznépi móka is.
A mi részlegünket górcső alá véve nem mondanám rossznak ezt a kis kollektívát: vannak határozottan érdekes karakterek, de általánosságban véve az embereket jól beállított toleranciaszint és rugalmas hozzáállás jellemzi. Ez egyébiránt a gyárra en bloc is igaz.
Már-már kibontottam a zöld teámat és a többiek keresésére indultam, amikor felbukkantak mindenféle csomagokkal. A buszra sem vártunk sokat, még szerencse, hogy belefért egy kis lélekmelegítő (igazából ezzel kellett volna továbbtanulnom). A buszozás amúgy egy nemes sport, ám nekünk meglehetősen baráti jármű jutott, klímával (általában kikapcsolva), rádióval (általában bekapcsolva), szűk ülőhelyekkel (kapcsolhatatlan). Ami a rádióadókat illeti, nos, irritálnak.
Nem túlzottan ingerdús utat követően jól körbeautóztuk a szállást, végezetül pedig sikerült elfoglalni a kijelölt szobákat. Toltunk egy svédasztalos ebédet, igen jó kaja volt – nem is tudtam kihagyni a lehetőséget (mindig tudtam, hogy a svédasztalos megoldások nekem vannak kitalálva). Bocit és pipit leöblítettük a csapolt Krusovice sörrel, a világ szép volt, ellenben kisvártatva elindultunk a kalandtúrára, amit szerveztek nekünk. Első körben néhányan drótköteleken és egyéb ingatag alkalmatosságokon szerencsétlenkedtek kábé öt méterrel a föld fölött; gondolom, a fogalmazásból kiderült, hogy én nem. Ezután íjászkodtunk kissé, mák volt, hogy exemnek köszönhetően nem volt ismeretlen a téma, úgyhogy egész jól ment.
Következett a lézerharc. A helyszínre terepjárókkal érkeztünk, platón ülve nagy fílingje volt, hogy nyomták a gázt a sofőrök, mint süket a csengőt. A helszínen lévő két csapat felszerelkezett fejpántos szenzorokkal, amik a találatot érzékelték, és persze a fegyverekkel, amik kissé Steyr AUG külleműek voltak. A célzást red dot irányzék segítette, a terepen pedig a bokrok között egy lerobbant épület is volt. Nemigen lehet sokat írni erről azon kívül, hogy piszok jó móka volt; igazából az utolsó körben kezdett előjönni a csapatmunka, mindenféle különösebb egyeztetés nélkül. Lefáradtunk, mint a lovak. És éhesek is voltunk, tehát elindultunk 18 méter mélybe, a borpincébe, ahol borkóstolással egybekötött lakomára lehetett számítani.
Éppen ezért nem esett jól, hogy egy batmanköpenyes borlovag jártatta a száját kaja előtt, vagyis részben helyett. Stílusa a pökhendiség és arrogancia különös hibridje volt egy enyhe okostojássággal megbolondítva. Igazság szerint illetlenül nekiestünk a vacsorának, ami… kritikán aluli volt. A csülök félig nyers volt, az oldalas pedig szétvághatatlan, amúgy is elhűlt minden, kivéve a párolt káposztát, köszönhetően batman bácsinak. A kóstolóba hozott borok közül az első kettő szénsavas volt, ihatatlanok. A harmadik sem volt olyan jó, hogy tovább akarjunk maradni, úgyhogy söröztünk egy kicsit a felszíni étteremben, majd elindultunk az egri éjszakába bele. Némi macera árán találtunk egy megfelelő kocsmát, ahol kissé elaléltunk, és sokat beszélgettünk sokféle dologról, majd hazafelé a dögkúton (elnevezés báj bakter) nem adtak májas hurkát, sem toros káposztát, és kovászos uborka sem volt. Így aztán türelmesen megvártam, míg társaim a 70-es és 80-as évek úttörőnótáit zengik a játszótéren, és kihintázzák magukat, aztán beomlottunk az ágyba.
Másnapot röviden el lehet intézni: reggeli után elindultunk a Szalajka-völgybe, ahol egyesek quadoztak, míg mások (magára mutogat) nyelték a port, hallgatták ezeknek a szaroknak a brummogását, és különféle logikai játékokkal múlatták az időt. A továbbiakban szintén egyesek egy patak elkerített részében üldöztek néhány pisztrángot. Ebédre is ez a halfajta volt. Oszt’ hazajöttünk.
Azt mondanám, jó kis kiruccanás volt, viszont funkcióját csak részben töltötte be. Vagyis egészen, csak nem úgy. A magam részéről asszem, közelebb kerültem vadidegen emberekhez, ami mindenképpen pozitív dolog, viszont más kapcsolatok is hasonlóképpen erősödtek. Ez alatt azt kell érteni, hogy kisebb ellenérzésekből csendes utálat alakult ki, és nem, most egyáltalán nem magamra gondolok, viszont kiderült, hogy senki sem vak, ha mások kevésbé vicces tulajdonságai kerülnek előtérbe. Ennek ellenére semmilyen észosztás, gyűlölködés, konfliktus nem történt, nevetés és tartalmas beszélgetés annál több. Legközelebb is megyünk 
Legutóbbi hozzászólások