Szóval ma azt sikerült álmodnom, hogy az újdonsült amerikai elnök, a mi Obama haverunk új rendeletet szült: mindenkinek kötelező feketének lennie. A világnak pedig nem volt más választása, bele kellett törődni, mert ugyebár az amerikai jog a világon mindenhol felsőbbrendű, ennélfogva az amerikai törvények mindenhol érvényesek. Persze az emberek nem tudtak négerré válni, és ezt ellenvetették a zseniális rendeletnek, de Obamából ekkor Darth Vader lett, és jól megmagyarázta mindenkinek, hogy vagy gyorsan a sötét oldal mellett szavaznak demokratikusan, vagy piszok jól meg lesznek fojtogatva.
Reméljük, nem sibylle-i álom volt.
Talán a közeli Cat szerepjáték hatására, talán nem, de mára virradóan az eltávozott macskámmal álmodtam. Száz százalékosan életszerű álom volt, teljes fizikai érzetillúziókkal; egykori bundás társam viselkedése is szakasztott mása volt az egykorinak. A múlt egy nyári, mindennapos szegletében jártam, ahol a forró, poros nap unalmát csak a macska kedvessége mozdította előre. Nagyon örültem, hogy ismét láthatom, hiszen – és ezt jól tudtam – hamarosan megszűnik élni és dorombolni. Nem szomorkodtam azonban, hanem a pszeudovalóság jelenét önfeledten átélve poroszkáltam vissza ebbe a nyomorult ébrenlétbe.
Agresszív Mandarin Kacsa üzenete:
ááh… csak tegnap volt egy rémálom-szerűségem
[ exer ] üzenete:
what kind of rémálom?
Agresszív Mandarin Kacsa üzenete:
összeesküvéses, barátokban csalódós, mindenki ellenem van típusú
egy jelenet nagyon rémlik, hogy valami romos házban menekülök a kommandósok elől
de tiszta labirintus
a legszarabb az volt bazz, hogy volt egy rész, hogy berohanok egy szobába
valaki elgáncsol, és ott volt egy kommandós gázálarcban meg egy P90-es machinegun-nal
aztán feltolja a maszkot és te voltál
[ exer ] üzenete:
lol
Agresszív Mandarin Kacsa üzenete:
valahogyan hozzá vágtam egy fadarabot, és egy szellőzőbe beugrottam, aztán ott ment tovább a meneküléses dolog
[ exer ] üzenete:
nagyon gáz volt az álarc? 
Agresszív Mandarin Kacsa üzenete:
hát ja… amolyan halálfej alakja volt
[ exer ] üzenete:
apa… ha én lettem volna, lelőlek, mint a kutyát, nem elgáncsollak 
Agresszív Mandarin Kacsa üzenete:
gondoltam 
hát mondom… érdekes volt
[ exer ] üzenete:
nem derült ki, hogy miért volt kergetőzés?
Agresszív Mandarin Kacsa üzenete:
nem tudom
valamit megvettem valakitől, amit nem kellett volna, és valakik meg megróbálták megszerezni
valami hasonló rémlik
[ exer ] üzenete:
ejnye… az utolsó üveg sör a földön lehetett, hiszen te nem vagy narkogeci
Agresszív Mandarin Kacsa üzenete:
sörre emékeznék
Legutóbbi hozzászólások