Ma hajnali fél egy körül RSS-en jött a hír a BBC oldaláról, miszerint meghalt Michael Jackson. Aligha kell bárkinek elmagyarázni, kiről van szó. Nem szerettem különösebben a zenéjét, de nem is utáltam, és hát basszus, ha John Lennon szerint ők híresebbek voltak Jézusnál, akkor igazán nem tudom, Jacko kinél volt menőbb. A Thriller című albuma száznégymillió példányban kelt el, szóval izé. Nyugodjon békében (és kergesse a mennybéli kisfiúkat).

Mozdony és lovasa
Ma megint filmnézés volt, ezúttal a Buster Keaton neve által fémjelzett remekművet élvezhettük. Ez tulajdonképpen némafilm, tehát nem egy mai darab. A történet hőse egy mozdonyvezető, aki a polgárháborús Amerikában élvezi az életet; mivel pedig szerencsés ember, két nagy szerelme is van: egy valamiféle nőszemély, és a címszereplő gőzmozdony. A nő családjának hímjei a déliek oldalán jelentkezik a seregbe, de a masinisztát nem veszik fel, hiszen szakmájában maradva lényegesen többet ér. Sajnos ezt a tényt elfelejtik vele közölni, így meglehetősen elszomorodik, kiváltképpen akkor, mikor szívének hölgye közli: legközelebb akkor áll szóba vele, amikor egyenruhában lesz. A jó mozdonyvezető azonban mégis belekeveredik a polgárháborúba, ugyanis a galád északiak ellopják a Generálist. Üldözni kezdi őket, később őt üldözik az északiak, ám végül az övéihez jut, ahol figyelmezteti a déli sereget a gaz ellen közeledtére. A csata forgatagában egy selejtes kardnak köszönhetően véletlenül kiiktat egy orvlövészt, majd egy ágyú közelében történt malőr után sikeresen elpusztítja a folyó gátját. Természetes hát, hogy ő lesz a nap hőse. Hadnagyi rangot kap a seregben, és boldogan csöcsörészheti a stabil felépítésű leányzót.

Üldözés közben
Egyébként zseniális a film. Buster Keaton úgy közlekedik a mozgásban lévő gőzmozdonyon, hogy az valami hihetetlen. Aztán három mozdonyos üldözés… ilyet nem láttam még. A költségvetés botrányosan nagy lehetett, hiszen rengeteg statiszta szaladgált fel s alá; nem mellékesen a folyóba ejtettek egy gőzöst. Mégis úgy gondolom, hogy Buster arckifejezései miatt éri meg a leginkább rászánni az időt. Ez az ember egyszer sem mosolyodott el.
Könnyed, szórakoztató, és a mostani filmek meglehetősen egy kaptafára készülő képi világa után kifejezetten üdítő. Megéri a rászánt időt; ha meglátod a tecsóban pár száz forintért, ne hagyd ott.
Ha még egyszer meglátom bármilyen általam használt szoftver, webes szolgáltatás, akármilyen kliens közvetlen felhasználói felületén az új verzióra való frissítésre felszólítást, megkeresem, ki készítette, és rászánok félórát, hogy csupa vicceset kívánjak neki. Például, hogy 24 órán át Záray-Vámosi kazettákat hallgattassanak* vele. De elöljáróban annyit azért szeretnék üzenni, hogy az anyátok picsáját már a napi rendszerességű frissítési kényszeretekbe.
* hű, mennyi kettőzött** betű…
** itt már kevesebb***
*** imígyen múland el a dupla betűk dicsősége.
Legutóbbi hozzászólások