Apacs haciendájára holnap érkezem, és vasárnapig mintegy megpróbálunk kreatívan hangokat sorbarakni. Ő fogja tekerni a villanygitárt, én pedig némi számítógépes sistergést szeretnék alátolni. Azért szeretném elmondani, hogy mi aztán nem leszünk kommerszek. Például nem lesz nevünk, mint más amatőr csoportosulásoknak. Minek? Aztán ott van a fellépés témája. Apacs szerint, ha működik a dolog, egy éppen elég lesz – mi nem ismételjük magunkat. Sokan pénzért zenélnek, én nem szeretném eladni a sajátunkat, még akkor sem, ha esetleg jó. Éppen elég lesz a randa orcámról mintázott bálványok elé halmozni a világi javakat. Azok aztán majd megelevenednek, és elisszák a fent említett javak árát.
Túlteng a szerepjáték
Már csak azért is elég lenne egy fellépés-ha lenne-mert azalatt végképp beigazolódna a gyanúm,hogy itt Nyíregyfalván ez a rengeteg ember nem vevő a kísérleti zenékre. Vagy punk,vagy szoc rock a’la Jurij, vagy black metal(ritkább mondjuk)..vagy egyébb kommersz izzét akarnak hallani.
Ismerősöm mondta,és nem nagyképűségből: “Itt Nyh-n nem éri meg zenélni az embereknek. Elismerést ha kapsz akkor már örülhetsz neki,belépőket szedni meg kész öngyilkosság. Inkább költik a pénzüket egy sörre mint a mondjuk 200Ft-os belépőre”
Nevet csak akkor kell választanunk ha tényleg mennénk valami fellépést produkálni,vagy esetleg létrehozunk egy myspace oldalt a zenénknek(ha megleszünk vele annyira elégedve,hogy kirakjuk a nagyközönség elé). Vagy lehetünk “NoName”
Csak nehogy összekeverjenek azzal a NoThanx-es ganéjjal.(tini emo zenekar a’la Tokia motel…vagyis hotel…hát na)
Egy másik egyemberes experimentális zenei vállalkozás: http://www.last.fm/music/Jakab-Benke+N%C3%A1ndor/Modus+Operand+Transsilvanissimo