Haladok (azaz haladunk) Cat ügyében, és egyre jobban tetszik a játék maga. Noha jóval odébb jár a ferdítés, a kis elősztorit meg lehet nézni itt. Rettenetően élvezem.
Az utóbbi időben nagy hatással van rám Ali komplett (noha szerintem ideiglenes) változása – elkapta a szeretethullám, meg a pozitívság. Régóta tudom, hogy azt kap az ember, amit ad, és ez leginkább szociális téren jön elő. Meg a macskáknál. Lehetne azon vakarózni, hogy miért nem hagyok fel én magam is a szokásos gyűlöletköreimmel, mert hiszen a fentiek értelmében engem sem fognak szeretni – nade ez nekem így megfelel. Egyébként is, azokat rühellem, akik kőkeményen megdolgoztak érte, ők meg úgy utálnak, ahogy a csövön kifér, szarjanak sündisznót. Annyiban azonban magam is bölcsültem, hogy a bosszú nem igazán megoldás, a sors sokkal nagyobb csapásokat mér a megfelelő rohadékokra. Mindazonáltal kettőt tartok. Épp a minap hozta fel az egyiket (egészen pontosan 12 év és 3 hónap távlatából) egy régi ismerős, és nagyon meglepődött, mikor elvigyorogtam, hogy tulajdonképpen nekem baromi sok időm van ám…
Legközelebb a dinnye- hal- és jégkrémárusok kollektív tudatáról lesz szó, esetleg a hajnali négykor kelő szomszéd hétkor kitörő üvöltözésrohamairól.
Probálom véglegesé tenni,jobban érzem magam az utobbi időben.Olyan mintha egy nehéz követ dobtam volna le.
Mint mondani szoktam Isten nem számadó juhászbojtár,hogy mindennap,mindenkivel elszámoljon,de adósa nem maradt még senkinek
Régebben túl sok időt pazaroltam azokra akik úgymond “megdolgoztak érte” ez felesleges…ajánlom neked is exer bajtárs,hogy inkább a macskádat simogasd meg mégegyszer,mint,hogy azon agyalj,hogy a haragosodba ,hogy rúgnál
A “sündisznó” szó említése az valami titkos tudatalatti üzenet része? hahahaha
Húúúúúúú, a sünt nem gondoltam úgy, eszembe sem jutott a kifejezés fonáksága
de bosszúm nem azzal teljes, hogy pattogok, meg belerugdosok… hanem majd 10-15 év múlva, mikor a temetésen állok a hátsó sorban, és magamban mosolyogva megjegyzem: “ugye hogy ugye”, majd tök komoly pofával részvétet nyilvánítok. Ez nekem elég. Persze ragozhatnám, hogy a beteg lelkemet gyógyírként simogatja majd a hozzátartozók siráma, meg ilyesmi, de felesleges. De, a két illető kivételével nem utálok senkit. Igaz, nem is szeretem a többséget. Ez is valami 