Először is, Sepu, a nótórius kommenterina a napokban bloggerinává avanzsálódott, ami jó, mert szaporodik az olvasnivalóm. Úgy tűnik, amolyan jó klasszikus személyes blog lesz a dologból, mindenesetre nyitásnak is meglepő dolgok derültek ki.
Szintén nem túl régen ismét meglátogattam Edravent az ő barátságos és macskában dús hajlékában. Jól néztük a laptopot, és rájöttem, hogy bezony nekem sokat kell szöszölni a zeneszerkesztő progikkal. Gazdagabb lettem néhány rajzfilmmel, és játékkal (igen, freeware), hála neki. Idővel megérkezett a barátnéja, aki néha elég ijesztő tud lenni, de máskülönben nagyon aranyos, és hihetetlen jó kis mütyüröket kreál stripgeneratorral, amit tessék megnézni. Az egy kicsit vicces volt, mikor Edraven nagyi közölte némi fixírozás után Edravennel, hogy kétszer belémférne (méretileg), és erre anyuka rögtön azt mondta, hogy nem is, de én meg levettem a pulcsimat, ekkor változott a véleménye pöttyet
Lehet 3x is
Edraven alias gizdagéza
legyen 2,5-ös szorzó
Üdvözletem, girhesek, a sertésalkatúak rendjének nevében is
Tessék, most tisztára elérzékenyültem…..
Eh, már el is múlt..más..:mi is van azokkal a bizonyos készülő Exer-Apacs zeneszerzeményekkel?
Rajzokat megnéztem, nagyon ott vannak, gratula Angi!..pulcsi nélküli kép?
Ööö, mitől érzékenyülgettél elfelé?
Az van a zenékkel, hogy Api nekiállt saját projektet szerkeszteni, ami stílusban eléggé eltér attól, amit én elképzeltem, de amiben maximálisan támogatom, ha valamire szüksége van.
Nekem egyelőre nem igazán van időm és kreativitásom érdemben foglalkozni a dologgal, és igaziból hiányos a szoftveres tudásom is.
Itt tartunk.
A nyilvánvaló kedvességedtől, miszerint nekem szentelted az első pár sort, nos ez tetszett annyira.
Simán
Tracback-nél amúgy is így illik
A saját iránnyal én is küszködök, mert beszermányoltam pár új szoftver-t, és még nemigazán vágom a dolgokat, de majd kiderítem úgyis, meg ütögetem az F1/HELP billentyűt.
grat az új bloghoz…majd látogatok oda is
Apacs:Így a végén még te is meglepődsz, mi is sül ki belőle!
És köszi, gyere!:)
“…pulcsi nélküli kép?”-és csak most esett le miért is született az új gravatar…
Há’ mer’ ilyen a pofám