…ez a csütörtök legalábbis egyáltalán nem volt jó. Reggel azzal kezdődött minden, hogy a winchester aszonta, neki elég, ő bizony meghal. Mindenről volt mentés, kivéve azt a táblázatot, amin dolgoztam, szóval 4 napi meló glatt ugrott. Ezután huggerban felmerült, hogy aktualizálni kellene a rég esedékes fürdőkád-témát, ami kimerült a régi fugázás kikapargatásában, és újramicsinálásban - a xiloplast az marha büdös, ez a tanulság. Hát persze, hogy nem ő kente
Mindegy, ezen túlszenvedtünk, mikor eszembe jutott: mintha M. nevű exemet láttam volna a fősulin valamelyik délután
(elméletileg lehetetlen, csak lusta voltam közelebbről megsasolni. Ezzel el is kanoltam az összes jókedvemet (pedig annyi van belőle…), pedig még volt némi befizetnivalóm, ezzel párhuzamosan tárgyalni is kellett a piszkos anyagiakról. Az már csak hab volt a tortán, hogy az utolsó buszt lekéstem, oly elmélyülten tisztogattam az Alfát (szabadság, szeretem) a fateromnál (mert neki van megfelelő olaja). Node tesó pasija (J.) hazahozott, mer’ anyut nem akartuk felverni - ezúton is kösz! Ebből kifolyólag lett egy üveg borom, amit bár elfogyasztok, de nem az igazi. Sóvárogva gondolok a legutóbb szerzett 96%-os alkoholra, amit Internalshadow társaságában óhajtok elfogyasztani… higítva, hát persze
Holnap ettől függetlenül mehetek vezetni, egy rendőr srác az oktatóm. Tudom, hogy gáz ennyi idősen jogosítványért ringbe szállni, de eddig nem kellett. Derűsen gondolok az elsősegg “vizsgára”, amit E.-vel működtünk össze - aki megoldotta már, tudja, most miért röhögök… Lényeg, hogy először fogok vezetni (hivatalosan), tehát nyilvánvaló hibák adódhatnak, pl. a kanyarodás. Lehet, hogy megijedek a túlzott 20 km/h-s sebességtől, és pánikolva kéziféket húzok… hehe
Hamarabb lesz feketepontom, mint jogosítványom…

0 Response to “Semmi sem jó”