Tehát Apacséknál végre új festék fedi a falakat, és szombaton nagyjából vissza is pakoltunk, legalábbis ami a nehezebb cuccokat illeti. Sikerült elképesztő filozófiai mélypontokat elérnem, amikor is megválthattam volna a világot, éreztem a potenciált, de lusta és fáradt voltam hozzá. Így járt mindenki. Közben néha felbukkant Apacsék két macskája: a gyáva cica és a beszélő cica. Utóbbi nagyon mókás, mert be nem áll a szája. Nem nyávog, és nem is turbékol, hanem valahol a kettő között nyekeg. És teszi ezt állandóan. Cipekedés közben fény derült arra, hogy
…tudniillik a bútorpakolás alapelve a párhuzamos mozgatás
tehát hülyén már nem fogunk meghalni; kaptam közben sok olyan finom ennivalót, amik nemigen sorolhatóak az első szintű magyar háziasszony pörkölt és húsleves keretezte repertoárjába.
Nem is baj, hogy pont került a falmázolásos buli végére, mert az idő múlásával érezhetően nőtt a feszültség, kezdtek az emberek megsértődni, meg szájhúzgálni. Én meg olyan fáradt voltam, hogy nagyon, egyedül Apacs tartotta a frontot. Ez a srác szerintem képtelen dühöngeni.