A mai és tegnapi igazán pozitív nap volt, ami úgy egyébiránt lassan két éve nem túl gyakori. Persze túl sok minden most sem történt, csak kedvem van a kevésről sok karakterben nyilatkozni.
A legmélyebb (macskaindíttatású) mélypontom kellős közepén további önostorozásként felhangkerestem lényegi exemet, aki tőle szokatlan módon normális hangnemben volt képes kommunikálni, habár igazából M ügynök telszámára voltam kíváncsi – akivel jó volna feleleveníteni némi wing tsun dolgokat. Sajnos rengeteget felejtettem, és a kyokushin is megbélyegzett némileg, de biztos vagyok benne, hogy nem lesz elfecsérelt idő. Ezekkel a népekkel kommunikálni általában jó, talán egyszer írok róluk bővebben.
Internalshadow kollégával újabban pörgősebb edzések történnek, kis kacsója nyomot hagyott zsenge habtestemen egy kellemes székletszín folt képében. Szeretem a nyomot hagyó sérüléseket, akár rövid-, akár hosszútávúakról legyen is szó. Megannyi hiba mementói. Fent említett elvetemülttel hamarost megejtjük a harmadik közös egyhetes nyaralást, melynek programpontja a következő: irdatlanul berúgunk. Ezt mintegy 6-7 napon át folytatjuk, noha be kell vallanom, hogy én kevésbé vagyok elszánt és kitartó ebben a remek tevékenységben. Edzeni és IS-sel hálidéj jó (mert nem megyünk egymás agyára túlzottan).
A macska kedélyállapota javult, és határzottan javuló tendenciát mutat a fizikai állapota is. A macska jó.
Hamarosan – a közelgő utazásra és általános jellegű paranoiámra való tekintettel – átveszem a kért muníciót, amelyet kellemetlenkedő fráterek tekintetének elhomályosítására kívánok alkalmasint felhasználni. Ez egy olyan hír, aminek tényleg tudok örülni. A kapszaicin jó.
Szerény blogom a legutóbbi WordPress frissítés óta (amikor sor került a nagy adatbáziscsutakolásra is), egyszersmind a statisztikai tiszta lap kezdése óta 20535 alkalommal töltötték le az oldalamat, és épp 7000 egyedi látogató elé tárult az online hülyeségem. Ez – bár nem valami egetrengető mennyiségű unatkozó karaktert feltételez – messze több, mint a magamban megállapított minimális látogatottság, amelynél még hajlandó vagyok az oldalt fenntartani, tehát blog marad egyelőre. Ezt mondjuk ki nem szarja le. De blogolni éppen nem rossz.
Árny is vetült a hogyhíjjákra: a magyar internet rákfenéje, a magyar internetezők latrinája, az IWIW a felelős érte. Sjanálatos módon kénytelen vagyok fenntartani egy accountot, tekintve, hogy keresni, szimatolni ideális kezdőpont. Erre fel bejelölt egy ismeretlen nősténymasztodon. Borzadály. Szal nem jó.
Sajnos emelkedett hangulatomban észleltem eme kínos tényt, mely az adatlapomon szereplő szilárdan kifejtett irányelvek nyilvánvaló be nem tartása eredményeképpen manifesztálódhatott, tehát egy baráti hangvételű megszólítást (Kedves dinoszaurusz) követően kedvesen érdeklődtem kilétéről (pont leszarom, ki vagy, de azért áruld már el) és arról, hogy miként akadt rám, azaz honnan ismerjük egymást (fingom nincs, honnan kellene, hogy ismerjelek, és ezért hálát adok istennek); valamint tájékoztattam az ilyen esetekben elvárható eljárás mikéntjéről (kopj le, de sürgősen) és ennek okairól (csúnya vagy és nem érdekelsz). Végső soron rühellek kontaktolni, de úgy gondolom, oltásban nem vagyok rossz, így hát néha élvezem is. Suttyót gyalázni jó.
Lol úristen.
Na én nem jelöllek be az már biztos
DD kedves dinoszaurusz lol
De tényleg ott figyel az adatlapomon a policy.
zsenge habos, barna színű. osztán ne csodálkozz, ha mindenki a szarra asszociál a testedet illetőleg.
iwiw-hez használj zsírmajmot (greasemonkey) és iwiw tools-t. ha a pps-re olyan ügyesen rákerestél, ezzel is boldogulni fox.
Isten tartsa meg e jó szokásod!
Ismét szét röhögtem az agyam a postodon!!!!!!!!
Bezony, erre már jó régen nem volt példa…
Hülye bakter, a folt szarszínű, de testeket illetően én is szoktam asszociálni
grízmaki meg huh, minek
Ehh… megemlítetted a falusi minket is,ez biza tiszteletreméltó. a blog egyébként az egyik legjobb amivel találkoztam,töhát meg se forduljon tested legfelső részét képező kemény izében,hogy kitöröld.
A barna foltok valóban jók,jó lenne már szerezni párat(igen célzás).
üdv.: agent M
Yo M ügynök,
a kib.ott meleg ellenére hamarost beleüssük a nyélbe az edzést biza
Blogilag azonban a cél a következő volt: két év, minimum 50.000 page load (mínusz én), és legalább 15.000 látogató (mínusz megint), de úgy, hogy nem blogszolgáltatónál nyomatom. Mikor ez az ötlet támadott, akkor léptem a fríblogtól. A meghatározott kvótát jóval túlhaladtam; egyre szarabbul írok, satöbbi. Szóval felmerül a kérdés, hogy minek. Viszont addikt tevékenység a bloggantás. Szeptemberben torpor, addig újrakoncepcionálom, hogy mit hogyan
Valszin nem harakirizem, de vagy nagyon fogok mocskolni mindent, ami nem tetszik, vagy kicsit visszaveszek a gyerekességből.
Rekkenájz
Nem írsz szarul, az az én stílusom, te állati jól adod át a gondolataid, történéseid, vagy csak úgy..
” Szóval felmerül a kérdés, hogy minek” – Modjuk szimplán csak az én kedvemért?
De persze te tudod, eddig sem voltál gyerekes, szerintem!
Kösz