Csak röviden: ma voltam horgászni, kapás tré volt, de azért fogtam macskakaját, disznó szél fújt, nem fáztam, sötétedéskor haza. Bürokrácia is volt előtte, győztem átmenetileg.
dejóóó!
nálunk ugyanez a felállás működik,apámék elmennek horgászni és sosem felejtenek el a cicáknak is hozni csemegét. nem csak úgy egy-egy darabot,hanem hogy kitartson egy hétig legalább (pedig hivatalosan a méreten aluliakat vissza kellene engedni,ugye).
mellesleg a macskák rajonganak a halért, olyannyira, hogy például szombaton Cecil szájából úgy kellett kézzel kiszedni egy csontot,ami az általa mohón elfogyasztott törpeharcsa fejéből származott és Cecil már majd megfulladt tőle. hát ezt most csak így elmeséltem….
Az a nagy igazság, hogy köbö három adagnyi halat sikerült fogni; Leonál légzés helyett morog folyamatosan, a matriarcha csak sündörgött, a másik kicsi meg próbálkozott. Nem volt valami nagy rush. Eddig minden macskánk majd’ meg volt bolondulva a halszagtól, hát ki érti ezt
Nem kell egyébként minden kicsit visszadobni, az csak nemeshalra vonatkozik ^^ én most kárászokat zsákmányoltam, az nem az.
Örvendek Cecil tulajdonképpeni megmenekülésének, és üdvözlöm a hős macskamentőt ^^
khm, azzal tisztában vagyok,hogy a kárász nem nemeshal. sőt,azt is tudom,hogy a cigányhal és a compó egy és ugyanaz. és horgászbotom is volt már tízévesen.
régebben,mikor macskáink még többen voltak,szám szerint öten,akkor az volt nálunk a szombat délutáni mulatság,hogy a macskák halászatát figyeltük az udvaron. akkoriban még egy nagyobb húsosdézsába tette apám a zsákmányt,teleengedte persze vízzel,aztán ment a macskák közt a háború, fel a dézsa szélére, egyensúlyozva halászni.
a legmerészebb mind közül,Jánoska nevű ezüstszürke cilánk volt (aki a nevét az éppen akkor sláger BigBrother-macska után kapta),belevetette magát a vízbe, tökig vizes lett (már bocs!),de szemmel láthatóan élvezte.

Én kérek elnézést, te egy igazi horgászlélek vagy
Well, a macska meg magának kereste a programot