Ismételten hozta az olvasóterem a formáját: dögunalom. Fontolgatom, hogy térdenállva könyörögjek egy részmunkaidős állásért. Ma tök egyedül voltam javarészt, illetve a gyakvezető néni kb. 10 percet tartózkodott a pult mögött. És a vége felé csak azért is megtalált egy csaj, keresett kb. 30 folyóiratot, különböző évfolyamokból, na ez gatya volt. A bekötött újságok eléggé súlyosak
és ma még csak a felénél tartott. Persze kiderült, hogy ő már többször látott engem a fősuliban, egyem meg a szemét. Több tizedmásodperc gondolkodás után azonosítottam az arcot: épp ma láttam a fénymásolónál, amint pislog, és céloztam az esetre, de állítólag ő már korábban és többször is. Na ba… meg. Megkérdeztem, hogy ilyen jellegzetes képem van-e, mire azt nyilatkozta: ááá, nem, csak. Értem én. Ott is hagytam, vacakoljon a másik felével ő. Úgyis lejárt a “munkaidőm”. Engem ne nézegessen senki, a hétszázát neki.
Ja, meg vettünk porcelán teás vagy szakés csészét – mindegy, mire való, szerintem mi inni fogunk belőle. Meg lett lótuszos füstölőm is. És sikerrel vettem az adatbázis témáját, nem kell gyakjegyet védenem, kollégák. Tessék velem örülni.
Én veled Őrülök,(biztos elírtad, vagy káromkodni akartál) bár nem vagyok kolléga.
szia.
gratula az adatbázishoz!
Ja, volt almapálesz is valamikor.
Nem rossz. Ámbár, a jó sem épp ilyen.
Írni fogok neked ascii-chartos nicket
megvan:
1|\†Є®|\ª£§|-|ª|)0\/\/
rulez, nem
jáááj ascii!!! O_o
izzé…emlékszel,hogy tegnap dumáltunk a liftnél kb. 10 másodpercet?
Az egyik tanárral megdumáltam,hogy Péntekig van időm megcsinálni neki egy beadandót.
A másik meg adott egy 3-ast.Csak úgy.Mert cuki vagyok
^_^
Most meg megyek írni angol módszertanos dogát,de így…lövésem sincs,hogy what the fuck van,a könyv egy kalap szar,jegyzetem meg nincs mert hát minek az.Vicces lesz vicces lesz
http://video.google.com/videoplay?docid=-3435468188474233742&q=shut+me+up
kb. ilyen a hangulatom
Áááááá….. Nem csak Neked, nekem is, mi több, bőven, mert van belőle, hogy a fene esne beléje jó mélyen, hogy onnan többet ki sem tud jönni már… Váladékozni kellene. Most vagy hétfő, vagy kedd tűnik jónak. Bár egyelőre esélyesebb a hétfő, de ezt lehet, hogy csak vasárnap tudom meg este…
Kultot meg fogok keresni. Most egy kicsit újabb a gép és nagyon jó:)
De akkor is ááááá…
Na jól megmondtam…