Befejeztem a hatalmas és roppant komplex agytevékenységet igénylő csicsázást. Csak nézz rá…! És mondd: váó. Adalék: minél újabb a technológia, annál nagyobb az esély a rejtett hibák felbukkanására. Tudniillik, Természet Ősanya a rejtett hibák pártján áll. Na persze, hiszen nő az istenadta, így egyfelől lehet, hogy csak elszúrja, amit el lehet, másfelől a fenti teória evidens folyománya, hogy Természet Ősanyánk egy kiszolgált lotyó.
Nemrég hosszas (és költséges) beszélgetést folytattam egy illetővel, és rá kellett jönnöm, hogy bármit is mondok, alighanem falra hányt borsóként pereg odébb. Ezért ért meglepetésként, mikor hirtelen megvilágosodott ez a személy, és nahát! megértett. Ettől persze semmi sem lett jobb, csak egy árnyalatnyit világosodott a lelkiismeretem (hja kérem, van annak, aki el nem issza). Ellenben kétségbeejtő mennyiségű furcsaságra is fény derült. Egyszerűen sírhatnékom van, amikor valaki, aki máskülönben emberileg az én besorolásom szerint értékes, és jóravaló, lehúzza magát a budin, és még büszke is rá. És szériában. Remélem, tévedek. Kár lenne érte (update 2008: már mindegy).
Nagyjából 2 óra múlva új kihívásnak nézek elébe; és abszolút nem vagyok magamban biztos. Ez egy hangsúlyosabb harcban szinte behozhatatlan hátrány. Persze, edzettünk, de azért az nem ugyanaz, bár beállította az adrenalinszintemet.
Most írjam, hogy félek? Nem, az nem lenne igaz. Elszámoltam a dolgaimmal.
0 Response to “Furaság”