Faluközi

Ma elutaztam Rakamazra, mert ott szép és jó. Jól indult a nap: sikerült eljutnom fodrászhoz, és találkoztam egy régi osztálytársammal, még szakközépből. Ő bezzeg a szakmában maradt, esztergányolt egy jó darabig (mire jó a gépész végzettség, ugye). Jót beszélgettünk, aztán ő indult munkába, én pedig vonathoz. Zötykölődés közben egy kisebbségi úr megkérdezte, kopasz vagyok-e, én pedig visszakérdeztem, hogy az vagyok-e? Ezután ő távozott, én pedig kisvártatva megérkeztem Rio de Monte Rakamazra.

Két ifjú vandál már jelen volt, akikkel néhány órás diskurzust folytattam az élet kis és nagy dolgairól, és persze bődületeset nosztalgiáztam. Már az állomás látványa is olyan… fura volt. Távoli, és valami nagyon hiányzott egy pillanatig. Valaki, inkább.

Eh, az elfeledhetetlen exem faluja Rakamaz, és az öccsével meg a barátjával volt pofázmányolós mítingem. Örömmel konstatáltam, hogy mintha a múlt héten láttam volna a srácokat utoljára, semmit sem komolyodtak (hál’istennek). Zajlott persze náluk is az élet, de önmaguk maradtak. Hosszú idő óta az első alkalom, amikor úgy éreztem: én változtam, minden más ugyanaz. Általában épp fordított a fíling. Na mindegy, elkezdett szakadni a hó, miközben jól bevételt okoztunk kóla témájában egy, öhh, italozóhelyen.

Nyilván szóba került a korábbi időszak, amikor remény- és jövendőbeli sógorként funkcionáltam arrafelé (aha, voltam ilyesmi is néha), és teljesen távoli volt az egész, mintha egy filmre emlékeznék. Monnyuk elég mozgalmas film volt, valamikor pár inkarnációval korábban.

Aztán eljött a vonat, és így a távozás ideje, még akkor is, ha nem volt fehér, integetésre kiválóan alkalmas PZS. Itthon meg jól szétfagytam, nálunk majd’ 10 centis hó esett, latyakká vált, mostanra pedig lefagyott. Hurrá tavasz.

Kategória: Mindennapok | A közvetlen link.

Faluközi bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. M ügynök hozzászólása:

    A “rakamaz” sokatmondó névre hallgató településen, valahol a 18-ik század közepén állt meg a zidő. az emberek parasztok. a cigányok setétek (mikor mennek át a zebrán,ordibálunk utánnuk hogy : “most látnak,most nem látnak”).
    Mi pedig maradtunk azok a kissé különc fura embák, akik voltunk. Sok minden változott.
    Komolyra fordítva a szót, érzelgősség ide vagy oda, azt hiszem attól, hogy nem sógorjelöltként találkoztam véled, elég tartalmasan telt eme rövid idő. Bár kissé furcsa volt. Az emlékek néha amolyan sűrű szövésű szúnyoghálóként másznak az ember pofázmányába, és az istennek sem takarodnak ki onnan…

    Találtam pzs-t miután ment a vonat. csak használt volt. Érdekes lett volna ha azzal integetek xD
    A mielőbbi viszontlátásra Mr. ExEr

  2. bachterman hozzászólása:

    mert rakamaz közelebb van? pff.

  3. exer hozzászólása:

    Agent M, jó míting volt. Visszajátsszuk ;) Emlékek izék, ja. Nemtom, mi a jobb: mosolyogva hagyni őket kóborolni, vagy erase/rewind… Mindenesetre nálam is volt műsoros pzs, de az télleg nem integetős stuff :lol:

    Bakter, nincs közelebb. Csak nem ma reggel derült ki, amit írtam sms-ben, és amely apróságot nem szellőztetnék neten, kösz a megértést, de irtózatosan szétszopattak aznap. Du. hatra már itthon is voltam, végül is mindenkivel veszekedtem addig, talán csak Mary Maiden maradt ki.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>