Apacs a pusztulatban

Tegnap Apaccsal és a faterommal jól elmentünk a világ végére fotózás végett. A környéken kerestünk valami elhagyatott, sivár helyet, ahol a jó Apacsot megörökítjük, de igazság szerint nem jutott eszünkbe semmi okosság, amikor is az öregemből kiszökkent az isteni szikra - így indultunk el Tarcal felé. Némi tökölést, lovaskocsi után harminccal vacakolást, késélézést és egyéb ilyesmit követően indulatba jöttünk. Odaúton már világossá vált, hogy kissé sötét van a délközeli időpont dacára is, de hogy a kedvünk jó legyen, disznó szél fújt, nem túl melegen. Hármunk közül csak én voltam viszonylag lengén, egy szál pulcsiba öltözve, szóval a mosolyom nem volt őszinte, de később Apacs a pozőrködés miatt elkabáttalanodott, így legalább ketten fáztunk.

Természetesen csak az amatőrök találják meg elsőre a kiszemelt helyet - remélem sejted, hogy mi profik vagyunk. Ez egy hárommenetes meccs volt: először is túlmentünk gyakorlatilag mindenen, aztán másodszor a faterom beküldött egy olya susnyi eldugott földútra, hogy ihaj; harmadszor már megvolt a hely, ám részben gyalog kellett megközelítenünk. Végül egy elhagyatott, vélhetően ex-TSZ épületegyüttesnél kötöttünk ki. A tető meglepő módon teljesen rendben volt, de bent már elég gatyán nézett ki; csöveseknek pedig sehol semmi gusztustalan nyoma. Miután felmértük a terepet, kezdődött a kattogás - szerintem készült néhány igazán jó kép a gyalázatosan rossz fényviszonyok ellenére is.

Én tulajdonképpen csak mint afféle gagman voltam jelen, így hát félig kívülállóként érdekes volt a fotós és a modell egymásratalálása. Faterom nagyon régóta képezi a fényt, bár sok évet kihagyott; ha engem kérdez valaki, tájképeket is szépeket szokott lőni, de igazából a nagyon jellemző pillanatok elkapása a specialitása: egy-egy sajátos fintor, testtartás, amit egy ismerősödön mindennap láthatsz, de valahogy sosem tűnik fel. Tehát részben neki ez egy új terület volt. Kiválóan passzolt Apacshoz, aki körülbelül ugyanolyan rugalmasan pózolt, mint szűzlány az első anális bevetésen. Ezen a ponton kell elismernem apám türelmét, akit jórészt folyamatosan csesztettem, hogy mit akarok a képen látni, és természetesen Apacsét, aki igazi indiánhoz méltó szoborszerű türelemmel tűrte a hideg szélben történő kimeredést.

Miután mindenki szerint kitapostuk a helyzetből, amit ki lehetett az adott körülmények között, jól hazaindultunk. Fater megvendégelt minket egy kínai eveldében, majd megitattuk Apacsot egy teával. Jó nap volt ez, akárki meglássa.