Utópia: a klónok bukása

Elhagyatott gyártelep volt, ahol a diszkóklónok serege gyülekezett. A kihalt épületek közötti felhólyagosodott aszfaltot számtalan kislibazöld nájk cipő és kacsaorrú csizma tapodta – ritmusosan persze, mert a dizájn az dizájn. A félreeső telepet rozsdálló kerítés vette körül, ám a közepe táján hatalmas és igen színes plakát hirdette büszkén: “Agresszor-party, csak ma este – egyet leüt, kettőt ihat!” A plakáton volt egy rózsaszínű csík és egy lerühedt nemzetiségi örömlány is, nem csoda hát, hogy bár alig volt este tíz, már százak – mit százak, ezrek – gyülekeztek az épületek által közrefogott nagy téren. Menő szövegek, pia- és cigitarhálás, tuti csajozós dumák és még tutibb lekoptató frázisok olvadtak össze fülbántó zúgássá. A vészjósló zsongás az égő marihuána és a mosatlan hónaljak bűzével keveredve riasztó és sokkoló hangulatot keltett, amit az egybegyűltek színpompája csak fokozott. Néhányan elestek a rengeteg földre köpködött váladékon. Középen egy – egyelőre – üres pódium állt; néha egy-egy beszívott kis picsa fel akart rá mászni, hogy nagyobb közönség előtt égethesse magát kilógó úszógumijával és 17 év alatt lógóssá vált emlőivel, de a pódium körül őrt álló marcona, 50 kilójuk és 170 centis magasságuk nyújtotta erőfölényük biztos tudatában pózoló vaxos hajú kisebbségi férfiak lerángatták őket sokatmondó, ám fölöttébb trágár kifejezések közepette – néhányuk szerét ejtette némi tapizásnak, de ez igazán fel sem tűnt senkinek. Kis idő múlva egy vélhetően és eredetileg hímnemű egyed lépett a pódiumra.

Eközben az ellenfél táborában sötétség és viszonylagos csend honolt. Nagy és árnyas teremben gyűltek össze a metal különböző ágainak képviselői; fényt egyedül öt gyertya adott, amiket egy ketchuppal felvázolt pentagramma csúcsaiba állítottak. Korábban volt némi vita a gyertyák számát és szükségességét illetően, ám végül többségileg megegyeztek ebben a megoldásban, lévén utálták mindahányan a katolikus egyházat. Persze voltak fanatikus ellenzők, akik ezért nem kaptak sört, de a példa hatott. Mindenesetre a gyertyák fénye folyékony árnyakkal kergetőzött, ahogyan lángjuk részegen táncolt a kanóc végén. Egy lelkes gót kislány az egyik sarokban megpróbált rituális öngyilkosságot elkövetni egy pezsgősdugóval és mérsékelt sikerrel. Jelenleg a haditerv megvitatásánál tartottak. Ami eddig biztosnak látszott, az a csövesek kéregetőrohama és a krisnás pajtások ehetetlenül félig főtt bab-rizs kombinációjú kajabombázása. A végső kérdés csupán az volt, hogy ki vezesse a támadást? A vezérek saját érdemeiket hangoztatták, hogy elváljon, ki a derekabb metálos arc.
- Nekem már nincs pénzem – böfögte a punkok vezére – viszont tegnap sikerült lopnom két vödör higítót! – dicsekedett. Elismerő mormogás hangzott a terem minden részéről, ami csak akkor maradt abba, mikor a blackmetal legkiemelkedőbb képviselője ereszkedett szólásra.
- Én meg úgy tudok hányni, hogy közben elkrákogok egy teljes Immortal albumot! – mondta, miközben zsebre dugta kezét. – Mi a pi… – nézett döbbenten, miközben egy döglött csirkét húzott ki bőrkabátja belsejéből. – Hö, bammeg – vigyorgott – Há’ ezér’ van büdös… aszittem, fingtam! – ezzel beleharapott a csirke maradványaiba. A tömeg felmorajlott ekkora elvetemültséget látván. Kiáltások hallatszottak. Néhányan teljesen félreértették a helyzetet, és elkezdték orbán viktor éltetését, kis fideszes zászlók lengetése közepette. Már-már úgy tűnt, megvan a vezér, ám szakadt alak köpte le az egyik gyertyát, és megvetően felröhögött. Kis híján lincselésre került a sor, de valakinek feltűnt, hogy az illető a fő-trashmetalos.
- Több nyugdíjast állbavertem már! – mondta, miközben végighordozta tekintetét az egybegyűlteken. – Emellett zöld kukák százait rúgtam már le! – folytatta. – Kezet fogtam Max Cavalerával! Kevés híján elvégeztem a főiskolát! Nem köszönök anyámnak! Apámnak kocsmája van! – sorolta érdemeit, büszkén összegörnyedve. Minden jelenlévő üvöltve nyilvánította ki voksát, még a többi főnök is. Mindenfelől “trashmetal!” ordítások hangzottak. Egyértelművé vált: a vitának vége, megvan a hadvezér. A fülszaggató üvöltözésben megsemmisülten nézett maga elé a deathmetalosok első embere, és csak úgy magának motyogta:
- Kurva bonyolultan tudok gitározni… és tudom, ki az a justin timberlake!

A gyártelepen csend honolt, amit csak néha zavart meg egy-egy rágógumi pukkanása és az elmaradhatatlan csámcsogás. A pódiumon feszítő alak visszataszítóan barnára volt szoláriumozva. Fogai már kihullottak a különféle amfetaminoktól, hajában legalább három fodrász tíz színfoltja villogott. Girhes testén piros latexből készült dzseki feszült; a rávarrt flitterek sziporkázása szinte olvashatatlanná tette rajta az írást, de azért szerencsére nem. Nadrágján legalább hat márkajelzés és egy “made in taiwan” felirat terpeszkedett; a különös ruhadarab gyakorlatilag színes foltok tucatjaiból állt csupán. Lábbelijének kunkori orrát akár Aladdin is megirigyelhette volna – ahogyan a szagát egy tucat görény. Szexuális hovatartozását nyíltan leplezendő mindkét fülében volt némi karika, és persze a pisilőjében is, mert az menő, de ezt úgysem látta senki. Az egybegyűlt klónokra villantotta fogatlan vigyorát.
- Csőcsumicsácsumicső! Izé… – bambán körülnézett, mire valaki felsúgott neki pár szót. – Jóvammá’! Máma meg van elégelve az össze izé, amit ezek izéltek, he! Izé, na, rokkerek, meg minden. Faszkivan, hogy a izéhez, vodkanarancshoz sosincs vodka, mer’ izé, ezek megisszák a vodkát magában! – mondta egy levegővel. A klónok helyeslően háborodtak fel. – Meg ez van a konyakkal is! Izé, meg leizélnek minket, lenéznek! Pedig mink vagyunk a trend! – ordította. – Hát hun élnek ezek, mi? A izé, bőrkabát meg hosszú haj! Há’ mik ezek? – valaki ismét súgott pár szót – Vikingek, vagy mik? – a tömeg áhítatos csendben figyelt, vajon mire akarhat kilyukadni?! – Izé ne. – állította – Vágjuk szijjel a szájukat! Haverokat hívtunk, nem? – a klónok felordítottak. – Na, mink vagyunk a többen, he! – nyáladzott.

Eközben, bár a klónok nem vették észre, az árnyak között mindenre elszánt alakok lappangtak, bőszen ismételgetve magukban a “trashmetal” mantrát.

A nyáladzó görcs tovább pózolt, és különféle értelmetlen, trágár jelszavakat süvöltött a tömegbe. Ki tudja, hogyan, egy kiscica került a tömeg közepébe, és dacára a visszataszító bagázs jelenlétének, teljes lelki nyugalommal felugrott a pódiumra, ahol is lelkes mosakodásba kezdett. Majd mikor ezzel végzett, kíváncsian nézte a mellette hőbörgő szubhumánt, aki épp akkor nézett le, vajon még mindig retkes-e a cipője. Egy pillanatra megállt a világegyetem – és a klónok visszataszító vezetője egy “bázmeg he, ez itt ez izé, macska, meg minden” kiáltással felrúgta a kismacskát. Gonosz tettétől hízott a mája, és elordította magát: – Vége a demokr… demorka… dekromo… a izélős megoldásoknak, he! Teknó lesz he, meg izé ne! Dikk, hát elfoglaljuk a világot, oszt’ elnevezzük Kommersziának! – tombolt a nyomoronc. Ekkor azonban mély, rekedt hang szólt a pillanatnyi csendben: – Nevezed ám te el a k*rva anyádat! Ez neked utópia? A macskáér’ meg faszolsz!

A klónok döbbenten észlelték, hogy az árnyak közül feketébe öltözött, hosszú hajú alakok válnak ki, tízen, húszan, százan, ezren… A klónvezér rémülten felvisított, mint a kismalac: – He, hát utópia, az hát… afterpartin is inni kell valamit, he… – habogta. A metalosok gyülekeztek. Pillantásuknál csak a kezükben lévő borosüvegek és kutyaláncok voltak komorabbak. Mielőtt észbekaptak volna a klónok, már záporozott is rájuk a krisnások halálos, ingyenes és vega kajája; a bab és rizs tüzérség fedezete alatt csövesek és koldusok tömege rohanta meg a diszkó-klónokat. Összefogdosták csicsa ruhájukat, és ráleheltek az arcukra, miközben megpróbálták megfosztani őket az aprópénzüktől. Sikoltozás, könyörgés és zokogás hallatszott mindenfelől, amikor az eddigre meglehetősen demoralizált klónsereget megrohanták a fémzene harcosai. Recsegve roppantak össze a lakkozott és zselézett frizurák, és néha alattuk a koponya is. Visítások halkultak el, mikor a kunkori orrú csizmákat a sikoltásra nyitott szájakba tömték. Közeledett az igazság pillanata, ám a klónok rókalelkű vezére kiadta az utasítást: vegyék be a harci drogokat! Több ezer lakkozott körmű kéz dobta be a speedet, ami fokozta sebességüket. Több ezer susogós melegítőalsó zsebei szültek extasy tablettákat, amiktől fittyet hányva a fájdalomra, röhögve vetették magukat a metalos seregre. Ez az aljas csel megroppantotta az eddig nyerésre álló had gerincét – közöttük nem voltak narkósok (ha mégis, azokat levágták, és a deathmetalosok pálinkát főztek belőlük). Hamarosan megfordult a kocka, és a kommersz diszkós klónok előrenyomultak, miközben kifordult szemekkel üvöltözték jelszavukat: “mink mind egyéniségek vagyunk!”.

A csata majdnem végzetes fordulatot vett; a metalvezér hangos “trashmetal” csatakiáltásokkal őrjöngve rúgta fel egymás után a gaz és ármányos ellenfeleket, de minden kidőlt klón helyére kettő másik állt. Kis híján odaveszett, amikor egy kisebbségi némber vetette rá magát, retkes, ám lakkal álcázott körmeivel a szemeit keresve – ám az undorító nőszemély homloka hangos reccsenéssel engedett egy nekicsapódó gördeszka élének. A vezér levegőhöz jutott, és rápillantott egy bő nadrágos, bézbólsapkás alakra, aki unott arccal rugdosott egy homokos külsejű klónt. Ahogyan szétnézett a háború sújtotta területen, megdöbbenve látta, hogy több hasonlóan öltözött harcos támadja derékba a klónok seregét. – Mi a f*szomat kerestek ti itt? – trashmetálta gyanakodva a rapper felé, aki éppen egy Eastpak övtáskával fojtogatta az előbbi némbert. – Nem mindegy? Én mittomén. Vagyunk, ez a lényeg, nem? – válaszolta az. – Meg mer’ az utca a miénk, ezek a rohadékok meg már oda is bepofátlankodtak. Ja, meg az egyik spanom képet kapott valami meszkalin-szerű szartól, hogy jöjjünk ide. – vállat vont, és előhúzott egy viperát.

Az összecsapás kimenetele immáron nem lehetett kétséges. Órák múlva csak a kihűlt csatatér maradt… és egy ablakrésben békésen alvó kiscica.