Apacs áttolt egy textet, amin jót mulattam, és ezennel megosztom (javítva). Ő az ld50-en találta.
A pilóták minden repülés után kitöltenek egy panaszlapot, melyben közlik a szerelőkkel, hogy milyen mechanikai problémák léptek fel a repülés alatt, melyeket helyre kell hozni. A szerelők elvégzik a javításokat, és a panaszlap alján leírják, hogy milyen javításokat végeztek. A pilóta a következő repülés előtt ezeket elolvassa. Azt nem lehet mondani, hogy a földi kiszolgáló személyzetnek és a mérnököknek nincs humoruk.
Itt van néhány valós karbantartási panasz és probléma, és a rájuk adott válasz úgy, ahogy a Quantas légitársaság pilótái és mérnökei a panaszlapokat kitöltötték. Mellesleg a Quantas az a légitársaság, melynek még sosem volt balesete.
P: a pilóta által leírt probléma
M: a mérnök által közölt megoldásP: a 3-as motor hiányzik
M: a 3-as motort rövid keresgélés után a jobb szárny alatt megleltükP: Mókásan viselkedik a repülőgép
M: Figyelmeztettük a repülőgépet, hogy változtasson a viselkedésén, repüljön rendesen és komolyodjon megP: A célradar dúdol
M: Átprogramoztuk és most már énekelP: Egér van a pilótafülkében
M: Üzembe helyeztünk egy macskátP: A bal belső abroncs már majdnem cserére érett
M: Bal belső abroncs majdnem lecserélveP: Tesztrepülés OK volt, de a leszállási automatika nagyon húzós
M: A gépen nincs leszállási automatikaP: Valami lötyög a pilótafülkében
M: Valamit meghúztunk a pilótafülkébenP: A szélvédőn döglött bogarak vannak
M: Kérésére kicseréljük őket élőkreP: A robotpilóta rögzített magasságállásban percenként 70 méterrel süllyeszti a gépet
M: A földön nem tudtuk reprodukálni a problémátP: Olajszivárgásra utaló nyomok a jobb futóműn
M: Nyomok eltüntetveP: DME hangereje hihetetlenül nagy
M: DME hangereje beállítva hihető szintre (DME: távolságmérő berendezés)P: A rögzítőkar bekapcsolása után a gázkar nem mozdul
M: Azért találták kiP: IFF nem muködik
M: Az IFF soha nem működik OFF állapotban (IFF: barát/ellenség felismerő rendszer)P: Gyanítom, a szélvédő megrepedt
M: Gyanítom, hogy önnek igaza van
erre szokták mondani a mérnökök, hogy a majom is tud biciklizni, de mit csinál akkor, ha leesik a lánc?
amúgy mi az, hogy awaiting moderation? valami spamszűrő?
Az moderációs szakkifejezés témaköre, just for you, elkerülendő a “nem pont bele a pofádba, de azért sunyin, hogy érezzed” jellegű anyázást, hülyézést.
Azt hiszem, a következő szösszenet akár tartozhatna az előző bejegyzéshez is
Tisztelt Technikai Segítség!
Tavaly frissítettem a Barát 5.0-ról a Férj 1.0-ra, és azt tapasztaltam,hogy a rendszer teljesítménye csökken, különösen a Virág és Ékszer alkalmazásokban, melyek pedig kifogástalanul müködtek a Barát 5.0 alatt.
Ezen túlmenöleg a Férj 1.0 több kedvenc programomat is eltávolította, mint például a Romantika 9.3-at és az Odafigyelés 6.4-et,ám telepített olyan alkalmazásokat, mint a Bajnokok Ligája 4.1 és az Újpest 3.0. Most már az Elbeszélgetés 8.0 sem müködik, és ha Takarítás 2.8-at akarom indítani, visszautasít a rendszer.
Megpróbáltam a Nyaggatás 5.3-mal kijavítani a hibákat, de sikertelenül.
Mit tegyek?
Elkeseredett
Re. Elkeseredett
Kedves Elkeseredett!
Elöször is, ne felejtse, hogy a Barát 5.0 szórakoztatócsomag, míg a Férj 1.0 operációs rendszer, saját utasításkészlettel. Gépelje be következo parancssort: C:Azt hittem, szeretsz [Enter] Ezután töltse le a Könnyek 6.7-et, amellyel telepítheti a Bűntudat 3.0-át! Ha minden rendben megy, akkor a Férj 1.0 ezután magától indítja az Ékszer 2.4 és Virágok 3.6 alkalmazásokat.Kérem figyeljen oda, hogy ne terhelje túl a Férj 1.0-át több ilyen alkalmazás gyakori, vagy egyidejű’ futtatásával, mert ez esetben előfordulhat, hogy a Férj 1.0 telepíti az Ingerült Csönd 2.3-at, vagy a Kocsmázás 7.0-át, mert ezek által a rendszer fokozottan ki lesz téve a Sör 6.1 támadásainak.
A Sör 6.1 kártékony program, mely HangosHorkolás.wav fájlokat hoz létre a merevlemezen.
Egyes tapasztalatok szerint a Férj 1.0 a Pletykadélután 2.1 és a Barátnőim Átjönnek Vacsorára 3.2 futtatása esetén lemerevedhet, ezeket csak akkor indítsa, ha előtte telepítette az Elmehetsz A Meccsre 1.5-öt! Bármilyen hibát is tapasztal a Férj 1.0 működésében, SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NE telepítse az Anyós 1.0-át , és ne telepítsen új Barát programot se! Ezek nem támogatott alkalmazások; a Férj 1.0 rendszer összeomlásához és a kapcsolat megszakadásához vezethetnek.
A Férj 1.0 remek program, de csak korlátozott memóriakezelési lehetőségei vannak és nem kompatibilis néhány újabb alkalmazással (ilyen például a Vegetáriánus Étel 4.3)
Érdemes lehet fontolóra venni néhány kiegészítő szoftver beszerzését.
Személy szerint a Meleg Vacsora 3.1-et és a Rafinált Alsónemű 7.7-et ajánlom.
A legjobbakat:
Technikai Segítség
Árgh.
nem pont bele a pofádba, de azért sunyin, hogy érezzed anyázás. borítékolom, hogy ha igény van rá, csinálunk még produktumot.
Üdítő változatosság gyanánt előbb gondold át, aztán pötyögd be. Borítékolom, hogy ha igény van rá, irdatlan nagy seggfej tudok lenni
Ja, viccesek