Nyaralás harmadszor

Harmadik alkalommal utaztunk hegyek közé IS-sel, ugyanoda gyakorlatilag. Sok újdonságot nemigen tudok írni ezzel kapcsolatban; lényeg, hogy csend van, senki nem piszkál minket, és úgy általában mentes a környék az itthoni suttyóságtól. A korábbi gyakorlattól eltérően szinte ki sem mozdultunk, ugyanis meglehetősen meleg volt, amit aligha szeret bárki is - mindenesetre mi nem favorizáltuk. A környék teljesen ismerős volt, tehát nem kellett expedíciót indítani egy ásványvízért.

Utolsó nap mégis erőt vettünk magunkon, és a roppant közeli Szlovákia határán átbizonytalankodva sörre vadásztunk (atyám számára). Nos, ez vasárnap nem volt egyszerű, Internalshadow amúgy is úgy volt vele, hogy ha már szlovákiai karikát csapunk, akkor ne csak a határtól öt centire ökörködjünk. Így aztán az első nagyobb városig gurultunk, aminek valami idétlen szlovák neve van persze. Belementünk a benzinkúti boltba, ahol egy szemre is való lány pakolászott, minket hősiesen figyelmen kívül hagyva. IS megpróbált vele angolul szót érteni, jobbára tőmondatokban, sikertelenül. Az is kiderült, hogy a határtól körülbelül 25 kilométerre élő hölgyike egy szót sem tud magyarul. Ez így kezdett vicces lenni, mert forintot sem fogadtak el, de aztán a VISA kártya bevált (noha a tranzakció még nem jelent meg a számlatörténetben). Később rájöttem, hogy kicsit beleszerettem a szlovák benzinkúti lányba. Így megy ez.

3 Responses to “Nyaralás harmadszor”


  • Szlovákban valahogyan mindig nyelvi anomáliák tengerében fürdök, tekintve, hogy nincsen emberi nyelv, amit beszélnék, leszámítva a részegnyelvet, ami ugye egyetemes. Legutóbb egy szlovák faluban egy magyar lánytól tört angolsággal óhajtottam egy török kávét. Nagy nehezen elmakogtam mit akarok, erre megkérdi így: cukrot tegyek bele? :smile: Máskülönben marad a mutogatás, azt úgyis érti mindenki :grin:

  • A nagyon tagolt “VIZA KREDIT KÁRD” volt a nyerő, én nem vagyok mutogatós :razz:

  • Na azt meghiszem :grin:

Leave a Reply




Creative Commons License