exerblog

Írt Edraven egy postot, részben egy elmúlt kórságával kapcsolatban. Megnéztem, és elgondolkodtam. Mert milyen gusztustalan, mikor az ember szembesül saját testének múlandóságával. Szerencsémre nekem még semmi “komoly” bajom nem volt (kopp-kopp), de egyszer kiment az egyik térdem a helyéről. Meghatározó élmény, annyira, hogy a mai napig nyivákolok rajta. Épp küzdöttünk, mikor (több technikai hibát elkövetve) egy mawashi geri jodan közben egy mély roppanó hangot hallottam - a jobb térdemből…

Van a filmekben, hogy néha egy pillanat alatt rengeteg minden végigszalad az ember agyán (egyes filmekben esetleg egy fűrész). Igaz a dolog. És az ember hihetetlen reakcióidőkre képes, azóta tudom. Merthogy a roppanás után összeestem, mint a colostok, de közben:

• tudtam, hogy gáz van, valószínűleg kitört a térdem, és ettől már húztam a számat
• feltűnt, hogy nem fá, és hogy ez alighanem az adrenalin-endorfin kombináció hatása
• …ami majd elmúlik, és akkor lehet, hogy bepisilek
• végiggondoltam, hogy mit rontottam el
• eszembe jutott, hogy ennek kórház lesz a vége, amit utálok
• és ha megműtenek, akkor szurit is kapok, amit még jobban utálok
• mindeközben a harmadik ember, aki ott volt, már hívta a mentőket

…és földet fogtam. És lenyúltam a térdemhez, és egy marha nagy gödör volt a közepén. Na, ekkor vert le a víz, azóta vagyok tisztában vele, hogy a “jeges veríték” nem csak egy frázis. A gondolatmenet szempontjából teljesen lényegtelen, hogy abban a tizedmásodpercben, mikor elfeküdtem, már helyre is rántottam a térdemet… Viszont az iszony megmaradt.

Az az érzés, mikor az ember egy része valahogy… természetellenes pozíciót vesz fel. A megfelelő jelzők: torz, kicsavarodott, groteszk. Nem a fájdalom okoz sokkot, hanem az önnön múlandósággal való szemebesülés, páholyból. És ha a rész ilyen egyszerűen tönkremehet… vajon mennyivel nehezebben romlik el az egész?! Háh. Szarul vagyunk összerakva, kérem szépen. De legalább megérzem az esőt…