exerblog

A szerelem az egy furcsa dolog.

Itt kell megjegyezzem: mára olyannyira banális közhellyé vált, mint jelenség, hogy nem is hangzik jól. Nem elég kúl, ugye, meg elcsépelten cseng. Őszintén, én sem szeretem a szó hangzását; magyarul olyan hangzása van, mintha a nyelvedet lobogtatná a szél; lö ékhös fhranszia nyhelven mintha egy halat fogtál volna; és amikor egy inglis vagy eméjriken mondja, mintha hányni kezdenél. Több nyelven hirtelen nem jut eszembe, de japánul biztos úgy hangzik, mintha le akarnál valakit fejezni.

Mindent, vagy semmit. Nincs olyan szerelem, hogy valamit, vagy akármit. Az alapot a birtoklási vágy képezi - ennek lehetnek beteges fokozatai is. A féltékenység is gyári tartozék, mondhatni. Nem lehetsz félig valakié; aki két “szerelem” között ingadozik, az valójában semmit sem érez. Nincs elbocsájtó szerelem, mármint hogy “ha szereted, elengeded” - aki ezt megteszi, az vagy nem érez eléggé, vagy erősen azon törpöl, hogy mi módon szerezze vissza azt a valakit; a szakítás az persze más. Akkor vagy beletörődsz, vagy nem. Megsértődni alapvető.

Előbb-utóbb minden véget ér. A legnagyszerűbb érzelmek is elhalványulnak idővel, de az emlékek sok esetben szeretetté transzmutálják az érkező közönyt. Ha egy szerelem békében ér véget, akkor az nem az volt, nem bizony. Csak csúf vége lehet, mert az érzelmek minél erősebbek, annál inkább átcsúszhatnak egymásba, egymás ellenpólusaiba. A lángoló, odaadó szerelem és a fékevesztett gyűlölet ostorozta parttalan bosszúvágy közötti határvonal mikroszkopikus, és igen könnyen átléphető. Úgy gondolod, tévedek? Akkor gondolj bele, ki tud a legjobban megbántani? Ja, vagy úgy.

Szív beszél, kutya ugat. A szerelemben nincs logika. Sem a fókuszában állót, sem a következményeit tekintve. Érthetetlen módon a következmények - és azok kilátásai - nem számítanak, bármilyen idétlen cselekedetről, esztelen pazarlásról legyen is szó. Teljesen felesleges bármilyen észérvet egy szerelmesnek előadni; már azt sem fogja érteni, miért inzultálod te őt ilyesmivel. Azt is mondja néhány született vesztes, hogy néha az eszeddel kell, hogy gondolkozz, nem azzal a magmagyarázhatatlan, szadista és perverz kis entitással odabenn. Hah. Ha kívülálló, akkor kuss legyen, ha pedig az egyik érintett fél, úgy bizony nagy hibát követ el. Úgyis meg fogja bánni, legközelebb akkor, ha találkozik a másik féllel. Persze akár Te is hozhatsz ilyen döntést - de mondd csak, jól alszol, és könnyedén? Az álmaiddal is minden rendben, ugye? A vigyor sem erőltetett az arcodon, nem bizony, ahogyan a gondolataid is vidámak, semmi kétség. A társaságot is szereted (nem azért, hogy eltereljék a figyelmedet, á), és teljesen optimista vagy, hát persze. Ugyan. Kinyírtad magad.

Nahát, hogy én hogy beleéltem magam… A szerelem az határozottan egy furcsa dolog.