exerblog

Túl vagyunk az eredetileg 7 naposra tervezett “nyaraláson”, ami végül is 3 bónusznappal záródott. Tudom, azt kellene írnom, hogy “mekkora buli vót, meg minden”, de mivel nem volt ilyesmi, nem írom. Egyszerűen és öregesen pihentünk, erősen koncentrálva a semmittevésre. Néha ettünk, inkább ittunk, a pléjsztésön tekerte a Metal Gear Solid témát, no meg persze a Soul Calibur 3-at. Olvastunk még. És ennyi, lényegében. Persze nevetséges volna azt hinni, hogy nüanszok nélkül úsztuk meg, mert nem…

Első körben kiderült, hogy egy ideig a zónában rétinégerek is lesznek. Ekkor még nem foglalkoztunk a dologgal, de pár nap múlva baromi idegesítőek voltak, ahogy élték a saját életüket; hangos fajta. Volt köztük egy nőstény, aki csak üvöltve tudott kommunikálni, na, ő volt a kedvencem. Pláne, mikor vérig sértve beígérte az egyik tezsvírnek, hogy “úgy lefingja, hogy beledöglik”. Egyébként ahogy kipakoltunk, Internalshadow már pattintotta is össze a PS2-t, meg is érdeklődte az egyik chicano, hogy az cédé, vagy dévédé…? Ekkor bólintottunk, és tudtuk, hogy zárni kell mindent…

Fogyasztottunk folyadékot, teltek a napok, és egyszer csak új ellenségek jelentek meg a láthatáron, épp, mikor a strasszburg-brazil delegáció eldikházott melegebb vidékre… Triatlon-verseny történt, és ezek a szép, pucérra borotvált tappancsú és mellkasú kislányok sportoló férfiak elözönlötték a mindent. Agyfaszt lehetett kapni a hülyeségüktől, de én speciel azért utáltam őket, mert voltak köztük nőlények is… olyan testekkel, hogy inkább az italhoz menekültünk. De komolyan. Tudniillik a környéken addig csak bányarémet láttam. Véletlenül pillantottam csak, és megláttam két egyrészes fürdőruhában rugalmasan távolodó testet, de olyat, hogy majd elejtettem, ami nálam volt.

Aztán ők elég gyorsan hazamentek, és nagy csend lett. Eltekintve a mellettünk nyaraló erdélyi pár hímtagjának reggeli flexelésétől. Meg a fogyi kölkük fél nyolcas műsorától. Egy szótagot ordított a gyerek, amíg bírta tüdővel - és meg kell hagyni, sokáig bírta. Pont az indulás napján sikerült komolyabban felkelnem rá, be is csuktam az ablakot, de nem tört be, malac volt.

Utolsó napon még hegymásztunk egy kicsit, nagyon szórakoztató volt. Tanulság, hogy az én szervezetem egyrészt nem arra az oxigénkoncentrációra van belőve, másrészt nem arra a terhelésre. Gond nélkül küzdök egy-két órácskát edzésen, de itt 10-20 méterenként álltam meg meghalni. Egyszóval csicska voltam, de legalább felmentem. Szétgányolt térdem azóta is bánja; azt főleg, hogy afféle “deszkás” cipőben vágtam neki. Mindezt egy rakás kőért.