Húsvét, mijaz

A húsvét agresszívan közeleg, azaz ismét egy keresztény ünnep áll előttünk, aminek a világon semmi, de semmi értelme nincs – eltekintve persze a szükségszerűségtől. Néhány pelyhes állú fiatalember költőpénzt remél, számos bakfis pedig (magában kuncogva a régiek szánalmas tojáspingálásán) egyenlíti a számlát a tecsóban.

Ez egy olyasféle cucc, aminek azért örülünk államvallásilag, mert egy Jézus nevű karakter kábé a 6257-edik legendás cselekedetét hozta össze: konkrétan nemhogy legyőzte, hanem szemen köpte a halandó jószágok – köztük természetesen az emberi faj – egyik teljesen problémás fázisát, a halált. Feltámadott ugyanis, állítólag.

Nos, míg ebben jómagam kételkedem, nyilván sok más emberrel egyetemben, azért serényen készülődünk a nagy miújságra, jóanyám például péntektől kavarja a sza krémet, meg a nemtudommit, de finom lesz (a pörköltje is finom, amennyiben adok hozzá tejfölt, némi tandori masalát, zúzott mustármagot, kaprot és citromlevet és rizst), de tényleg. Sütemény is lesz, mézes, asszem.

Ami az ünnepet illeti, természetesen a két keresztbe tett fadarabot és egy stilizált férfialakot imádó szekta (jelszavuk: ne imádj fából faragott isteneket és bálványokat) hatalmas gegjéről van szó: az ősinél is ősibb ünnepet, a napéjegyenlőséget kanonizálták. Persze nem pontosan, mert az hogyan is nézett volna ki, nahát. Jött az okosság. A nép felgyújtotta volna a sok-sok ezer éve megtartott ünnep eltörlőit, de pár napon nem akadt fenn – itten a napéjegyenlőséget követő vasárnapról van szó. Kissé karácsonyt idéz a trükk, de sebaj, ha egyszer bevált, nosza adjunk az érzésnek…

A lényeg, hogy az első, 325-ben elkövetett niceai zsinattól számítva tojja a nyuszi a tojásokat, minden biológiai valószínűség ellenére. A “húsvét” névre vonatkozólag annyit kell tudni, hogy a jó Jézus sivatagi kiruccanása alkalmából elvben nem fogyasztott döglött állatokat (persze akkor vajon mit, mert homokon azért ő sem tengődhetett), így emlékére az ostobák negyven napig nem ettek húst. Nem ettek, igen, a múlt idő jogos – nincs tudomásom olyan keresztény szentfazék bandáról családról, akik ezt betartanák manapság. Mindegy is, a lényeg, hogy ezen a napon húst vehettek magukhoz az ájtatosabbak, és ez milyen jó. Örülünk neki, na.

Húsvét időpontjának kiszámítására úgy leginkább egy Gauss nevű tag módszerét használjuk, használják. Ő nem volt akkora karakter, mint Jézus (akit tökre szeretünk), de talán kicsivel tudományosabb jelleggel tevékenykedett. Ez azt jelenti, hogy haszna is volt az életének. Róla talán ennyit, mert ő nem halt kereszthalált, mint ahogyan az előbbiekben említett úrról állítják egyesek.

Minthogy gyermekkoromban ez az úgynevezett ünnep jelentősen fokozta az anyagi biztonságérzetemet, és egyben öltönybe kényszerült versmondós feszélyt jelentett, úgy gondoltam, a versekkel kapcsolatosan helyt adok néhány saját gondolatnak. Azt ugyanis mondani kellett, különben nyista tojgli. A wiki szerint ez a vokális kín “néha engedélyt kérő, néha humorosan fenyegető rövid vers”, hát, én humorosat még nem hallottam, de tekintsünk el ettől. Alant hangulathíven eszközölök néhány locsolásfelvezető frázist amúgy exer módra (nyilván élőszóban garantált a hatás, panelprolikra +5 módosítóval):

• Zöld erdőben jártam, na és akkor mi van *locsol*
• Én kis kertészlegény sose voltam, sose leszek, haha *locsol*
• Egy nyuszi, két, tojás, kávét kérek *locsol*
• Jártam erre, sej, de régen – egy zöld, virágos réten – affene, ez rímelt *locsol*
• Húsvét napján korán keltem – a kölnimet zsebre tettem – mert anutám eztet mondta *locsol, mint állat*
• *torokköszörül* Izé! *locsol, locsol, locsol*
• Hull a hó, és hózik, hoppá, ez nem ide való *locsol*
• Szép lányhoz – jöttem házhoz *locsol* anyuka, tessék kimenni…
• Erre jártam, zöld erdőben – ideértem, megsértődtem *nem locsol, kimegy*

Tojása úgyis van minden locsolónak, átvitt értelemben kettő is, minek a strapa? Azért csak tessék örülni, az ingyen italt meg kell becsülni. A tojás ugyan egy madár alfelén át került hozzánk elméletben, gyakorlatban sztaniolba burkolt csoki, persze ettől lehet jó arcot vágni hozzá, és ez így illendő, mert mint tudjuk, a mi Jézus urunk feltámadása alkalmából betért egy tecsóba, és vett egy kindertojást, áfás számla nélkül bár, de törve nem, örülve a meglepetésnek, kac-kac.

Szóval pofa súlyba, hátha összejön egy kis apró.