Ha régóta egyedül

Igen érdekes figyelemmel követni saját magam, ahogyan és amiben változom, mióta nincs asszonyom. Félreértés ne essék, nem baj ez, de érdekes. Mert az ember alapvetően társas lény, és ha megfosztják, illetve megfosztja magát a társaságtól, kezd… nos, nem teljesen ember lenni. Antiszoc viselkedési minták halmaza. Ruha, kommunikáció. Utóbbinál a beszéd: erősen szlengesített, offenzív stílus – verbális agresszió. Testbeszéd zárkózottságról, rejtett agresszivitásról árulkodik. Aztán meg elhatárolódás a “csordától”. Holott – tetszik, vagy sem – ők vannak többen, és néhanap a csorda tagjának néznek. A tizenévesek ostoba felháborodásával szemben ezt már csupán üres mosollyal veszem tudomásul, még a lenézés is hiányzik. Nagyon fontossá lett a túlélésre való felkészülés, bármi áron.

Eh, nem tudom jól megfogalmazni. Ez itt persze negatív trutyinak tűnhet, de fura módon nem érzem annak, semmiképp – tulajdonképpen jó ez így. A kérdés csupán az, minek írtam ezt ide? Na mindegy, hadd legyen.