Van egy visszatérő, marhára idegesítő álmom, aminek relatív főszereplője egy lány. Hosszú, egyenes, vékony szálú, sötét haja és szomorú, fekete szemei vannak neki. Szép is egyébként, szoborszerűen. Szűkszavú típus, de ha mégis mond valamit, lemondás, reménytelenség és fásultság hangzik ki belőle – egyébként teljes lénye ilyen hangulatot áraszt. Álmomban nem kötődöm hozzá, idegen nekem, csupán ismerem. Nem is tetszik, mert hiányzik belőle az a “valami”. Vagyis nem kellene nekem, na, értitek. Én sem neki. Csak ott van, ahol én.
Nem szeretek vele álmodni, mert ezekben az álmokban tehetetlen vagyok. Általában ugyanis öngyilkos akar lenni, és eddig a méretes késeket favorizálta. Álmomban úgy viselkedik ez a lány, hogy nem szívesen mennék a penge hatótávolságán belülre, noha egyáltalán nem fenyegető a fellépése. Csupáncsak szerét ejti, hogy lehetőleg jól lássam, mikor összevagdossa magát, de igen eltökélt, tehát tettleg megakadályozni reménytelen.
A mai álomban a fürdőszobánkban, a kád peremén ülve, japán cseresznyefavirág-színű kimonóban csinálta a műsort. Nem lett öngyilkos, noha halkan, ám eltökélten közölte: nincs több próbálkozás, ma végez magával. Ja, és közben meglehetősen mély vágásokat ejtett elsősorban a karjain, kezein; olyan vágásokat, amik garantáltan egy életre megnyomorítanak egy végtagot. Fájdalomnak, kíváncsiságnak nyoma sem volt az arcán, inkább valami szomorú figyelem jellemezte gesztusait.
Nem akartam, hogy öngyilkos legyen nálam. Bárhol máshol tegye meg, ha kedve úgy hozza, de nekem ne mászkálják rendőrök tele a lakomat. Nem szólva a takarításról. Emellett azért sajnáltam, de nem a személyt, hanem a lehetőséget, amit egy ember magában hordoz. Sajnáltam a kudarcért, ami az élete. De nem akartam kifejezetten megmenteni, csak azt kívántam elkerülni, hogy nekem közöm legyen ehhez.
Azt kérdezte (úgy az élet egészére vonatkozóan): mi értelme van ennek? Nem az élet értelmére gondolt, hanem arra, hogy mire jó ez a küszködés, szerencsétlenkedés… És nem tudtam egyetlen értelmes érvet sem kinyögni, csak a szokásost, amivel az ember vissza tud fogni egy potenciális szuicidot.
Ekkor elmosolyodott, és felébredtem, hogy leírjam ide. Reggel fél tízkor. Remélem, mire megint vele álmodok, csak gyertyát kell gyújtani a sírjánál.
Tegnap délután utánad rohantam Nyírben egy egész álom során. Valmai autóval voltatok, és megígértétek, hogy elvisztek valahová, de végül az orrom előtt húztatok el… Én meg futottam és kerestem. Most tiszta izomláz a lábam.
Telefonálni kellett volna
Nem vetted fel…
szia!
gondolom nem volt valami kellemes reggel felébredni egy ilyen álom után
jesszusom!ez elég rémísztő lehetett
olyan mintha valami horrosfilmbe vagy thrilerbe csöppentél volna bele
Hm. Nem mondhatnám, hogy félelmetes, vagy elborzasztó volt. Inkább kínos. Az én közelemben ne öngyilkoljon senki. F*szom járjon a rendőrségre ilyenek miatt. Mindenestre volt már ilyen élőben is, nem is egy. Szóval nem ijesztő, na.
nézőpont kérdése…bár igaz én sem örülnék neki,ha valaki a közvetlen közelemben megölné magát
jutt eszembe…mikor lenne kedved metálkodni egyett? Kezdenek jönni témák a fejembe,meg lesz most egy kis szabadidőm(nem…nem rúgtak ki,de majd mesélek),és kreatívan szeretném eltölteni
Megbeszéljük. MSN pont jó lesz. Remélem van akusztikus gitárod…