Etnika itthon

Nos. Íme egy chatlog, érdekességről. Kis hazánk legetnikailag legkisebbségéről, akik hovatovább többséggé nőtték ki magukat. Nagyon sokat gondolkodtam, hogy vajon kitegyem-e blogra; sokan nem hiszik majd el, sokan pedig nagyon is. Az alábbiak nem általánosítás jellegűek, és semmilyen véleményt nem tükröznek, hanem tények.

Előre szólok, hogy lesznek benne nem szép kifejezések is; csak két ember beszélgetett. Vélemény- és szólásszabadság, teccikérteni. Az bizony szabályos, különös tekintettel arra az esetre, ha a pucr valóságról van szó. A szöveg természetesen szerkesztett - nem minden van benne, ami amúgy benne volt. Tehát csak kivettem belőle. Azért van benne leírva, hogy cigány, mert azok is annak hívják magukat, mikor a jogaikért meg a segélyért pattognak. Akinek meg nem tetszik, kövesse az egyszeri kiskakas példáját.

[ A beszélgetésről ]

[exer]: úgy döntöttem, ha engedélyezed, moderálva mégis kitenném korábbi beszélgetésünk részleteit netre.
Anonim: persze, ahogy jónak látod… a polgári nevem is szükséges hozzá a hitelesség végett?
[exer]: nem, isten ments. sosem venné be a gyomrom, hogy a véleménye miatt bárkit kitegyek össztűznek. magamat igen, de én szeretem a saját pucummal csapkodni a csilántot.
Anonim: sajnálom, hogy ilyen történetekkel tudok szolgálni, Borsodban sajnos ez eléggé mindennapos, nagy a munkanélküliség, rossz a közbiztonság és nagy arányban vannak kisebbségek jelen.

[ Na tényleg jöjjön a lényeg. A továbbiakban [exer] lesz “X”, Anonim pedig “A”. ]

A: a mai napon is egy horda cigány (te láttál már egyedül egy cigót?) körülvett egy párt, ezt a buszon láttam és a mozdulatokból ítélve nem éppen üdvözölték egymást
X: jaj, a cigány egyedül ül csendben, mint virág a pohárban
X: láttam amúgy egy utcai kamerás felvételt, amikor kis cigányok abajgattak egy faszit a villamosmegállóban, az meg az istennek nem baszott volna oda
A: azt én is láttam
A: nem csak egy tagot, hanem öreg nénit is, meg egy sor embert

X: sokan vannak arra felétek.
A: öcsém jómúltkorában hátbarúgták, persze 6-an, mert nem tudta megmondani az időt
A: párszor elvették már a telefonját fényes nappal és megint máskor egyszerűen csak leköpték

X: felháborító, tűrhetetlen
A: nem lehet mit tenni
X: “párszor”…
A: anyámékhoz betörtek
A: fényes nappal

X: hol a faszba’ van a yard?!
A: telefon, kamera, fényképezőgép ugrott
A: kutya volt, kerítés és kapu pedig meg volt erősítve, bejárati ajtó és még a lakáson belül is az ajtók kulcsra zárva
A: egyszerűen felnyomták, egy óráig, ha távol voltak
A: anya amikor takarítóként dolgozott a cukrászatban, akkor is körbeállták, hogy adjon ki süteményt

X: bazmeg
X: HORDJATOK FEGYVERT
A: anya már hord
A: de mit ér egy olyan községben, aminek a 90% cigány és nincs lehetőség elköltözni?

A: amikor ha véded a becsületed vagy a tulajdonod, akkor másnap 100 cigány áll kaszával és kapával a házad előtt (egy utcával lejjebb megtörtént) mert hogy te bántani merészeltél egy cigányt?
A: nevelőapám kétszer állonverték, mert azt terjesztették róla, hogy nem szereti a cigányokat (ez eléggé enyhe kifejezés)
A: húgom pedig tetűs lett a helyi iskolában, mert olyan osztályban járt, ahol 20-ból 8-an voltak tetűsek és ez volt a legkevesebb, meg is dicsérték őket, azóta már másik iskolába jár

X: hát basszus erre nincs kifejezés
X: kurvára le vagyok döbbenve
X: itt is van cigánymocskosság, de ez…
A: nekem nincs bajom a cigányokkal, csak azokkal az emberekkel, akik így viselkednek és élnek… az az érdekes, hogy általában mindig a cigányok a bűnösek e téren
A: amikor pedig valakinek ezeket elmesélem, akkor hazugnak néz, netán ha fajvédő, még le is mocskol
A: egy hetet voltam segíteni aratáson egy ismerősnél
A: ott csak a termény 80%-át lopták el

A: 70%-os a munkanélküliség…
A: nem lehet elmenni úgy a templomba, hogy nem marad otthon valaki
A: a bicikliről lelökték a haver apját és elkerekeztek vele
A: azóta sántít, mert úgy ütötte meg magát

X: ilyen helyekről menekülni kell. emberi jogi bizottság, kutyafasza.
A: az én biciklim a pincéből vitték el, az öcsémét (eddig már a 3.nál jár) pedig lánccal együtt legtöbbször, és megesett, hogy szembetalálkozott vele az utcán, átfestve, annyit mondott, hogy az az ő biciklije, első kézből leköpték, másodkézből pedig futhatott, mert többen is üldözték
A: itthon persze ezekről nem beszélünk, mert a nagyszülők öregek és nagyapám szívbeteg, csak szar érzés látni, amikor össze-vissza törve jön haza, és azt mondta elesett, vagy már megint elhagyta a telefont

X: hát elhiszem
A: egy 8 éves gyerektől vásárolta vissza anya a saját telefonját, mert az odament a házhoz és közölte, hogy ezt találta…
A: az ajtóból visszafele pedig azért odaköpte, hogy jól megszopták, mert hogy ezt nem tudták eladni, amúgy köszöni szépen

X: ne ba már meg
A: a kerítést 5X locsolták le festékkel és olajjal (képek vannak róla), a falat összedobálták sárral
A: a rendőrség nem tudott mondani semmit, azt mondta, bizonyíték híján nem tudnak mit tenni

X: nem mernek mit tenni….
A: anyát azért rúgták ki a cukrászatból, mert felgyújtották az egyik cukrászsüteményt szállító autót és a vállalkozás csődbe ment, mert nem tudták bizonyítani, hogy nem szándékosan gyújtották fel, pedig a gyújtogatás nyomait megtalálták
A: szóval remélem érted, miért szeretnék megtanulni harcolni, ez ellen nem tehetek semmit, de a szeretteim legalább megvédhetem :) egyébként elnézést, ha untattalak, ezer és egy hasonló történetet lehet hallani, ennél durvábbakat is, ezzel már megtanultak együtt élni

X: hát ilyet…
X: én ezt kiblogolnám, nyilván a hely és név nélkül, csak hogy lássák a cigányokat védők, hogy hogyan is megy ez
A: aztán olvashatnám az üzeneteket, hogy mivel nem tudom objektíve bizonyítani, szítom a népet a kisebbség ellen
A: tudtad, hogy alanyi jogon mennyi minden jár egy cigánynak? az állad leesne…

X: azt bízd ide; amúgy sem olyan népszerű az oldalam
X: tudom sajnos.
A: a blogra én is gondoltam, de nagyon sok hasonlót olvastam és láttam, ennél sokkal szomorúbbakat is
A: amikor úgy megvertek egy biztonsági őr srácot szabadnapján, hogy annak nem tudom hány helyen szakadt szét a feje, képek is vannak róla, meg orvosi látlelet, meg hasonló, a bűne csak annyi volt, hogy egy aluljáróban sétáltak a párjával, át akartak menni azon
A: persze az teljesen reális, hogy egy barátnővel lévő srác egy 20 tagú cigánybandának beszól… a jelentésben ez áll

X: hát ez állhat a papíron, ettől függetlenül a súlyos testi sértés bűntette fennáll
A: nem büntetnek senkit, a helyzet éppen visszájára sült el
A: használni akarta a fegyverét, amikor látta, hogy azok késsel jönnek, erre csak bedühödöttek…
A: a jelentésben az áll, hogy a fegyverét ráfogta a cigókra, és azok csak magukat védték
A: szabadlábon védekezhetnek, és nem kaptak semmit sem azóta
A: megtámadták a végzést többször, de nem jutottak eredményre, csak pénz és idő ment el rá

[...]

A: de ez számomra már nem is megdöbbentő, nem tudom megmagyarázni, de kialakult bennem egy olyan, hogy rossz érzésem támad, ha egy társaság rosszban sántikál és éppen a látókörömben van
A: megtanultam leszűrni a mozdulatokból és a tekintetekből, hogy az most milyen ember, ha vannak ott lányok, akkor általában nincs gond, ha én is társaságban vagyok és a létszám nem haladja meg a 2X túlerőt, akkor sincs gond és ha átmegyek a másik oldalra, akkor sincs gond… ezek már mennek reflexből :grin:

X: nem jó hősnek lenni, ha van, aki hazavárjon.
A: csak most van egy lány, akivel szeretnék járni és ha elmegyünk szórakozni, akkor nem szeretnék egy blogtéma lenni…
A: itt az egyetem, ösztöndíjam van már most, szépek a kilátások, kár lenne ezt mind veszni hagyni

10 Visszajelzés - “Etnika itthon”


  1. 1 pestaa Windows Vista Mozilla Firefox 2.0.0.16

    Olvaslak még, nem bántam meg.

    Anonimnak háromgömbös stamina-fagyi.

  2. 2 exer Windows XP Mozilla Firefox 2.0.0.16

    Ismered te is…

  3. 3 BerTolT Windows XP Mozilla Firefox 2.0.0.16

    Láttam LD-ből kitörölték, szóval:
    jövő héten megyek előreláthatóan megyek Miskolc / BAZ-megye sötétebb részeire
    Asszem felajánlom GP-nek és bárkinek aki sajnálja ezeket, hogy eltöltsön 12 órát egy “olyan” faluban
    Reggel letesszük, este visszamegyünk érte, már ha még egyben lesz

    Szégyen ami ebben az országban folyik
    Kurva nagy respekt azoknak akik tartják magukat, de a helyzet csak rosszabb lesz, mert ezek a semmire szaporodnak, a nyomorult magyar meg nem mer gyereket vállalni, ha nincs mibe

    Én személy szerint már a kivándorláson is gondolkodom

    Remélem nem fogalmaztam túl erősen

    Exer profilját meg még olvasgatom, most csak ideírtam gyorsan

  4. 4 pestaa Windows Vista Mozilla Firefox 2.0.0.16

    Hajszálrepedést sem szívesen okoznék az inkognitóján, ha már szorgalmaztad a palástot.

    Egyébként édesmindegy, a neve nélkül is megtalálják a cigányok.

    Továbbá büszkén vállalná mindenki az identitását is, ha a legkomolyabb reakció egy backlinkelt blogbejegyzés lenne.
    Etnikuméknál azonban még unikum a webkettő. :)

  5. 5 exer Windows XP Mozilla Firefox 2.0.0.16

    BerTolT, nem voltál erős. Adjad neki nyugodtan.

    Naja, etnikuméknál arrafelé nemhogy a webkettő, hanem a polkorrekt élet 1.0 is ritkaság…

  6. 6 BerTolT Windows XP Mozilla Firefox 2.0.0.16

    OK csak azért mert egy-két helyről már kivágtak párszor emiatt a téma miatt (IS) :D Persze nem ezen a néven :biztonsági játékos:

    GP-nek írtam (kis falu, 80% kisebbség, se nyilvános telefon, se posta, rendőrség még annyi se, 12 vagy 24 óra mindenfajta önvédelmi eszköz nélkül), eddig nem mondta hogy élne a felajánlással.

    Félelmetes úgy élni vidéken, hogy se a dolgos férfikor, se az öregkor gyümölcseit nem élvezhetik, sőt: az életükért kell reszketniük.

    Az meg hogy a Rózsadombról prédikálják a toleranciát olyanok akik életükben egy szalmaszálat se tettek keresztbe, az undorító.

  7. 7 exer Windows XP Mozilla Firefox 2.0.0.16

    Nem kéne BAZ közepébe kitenni senkit, elég lenne egy szabolcsi falu kocsmájába 20 percre. Ne légy kegyetlen.

    A “toleranciáról” pedig csak annyit, hogy ez már nem tolerancia, és nem a kisebbség egyenlősítése. Ez a paci túlfele, de erősen. Szal kicsit olyan, mint az emancipációs gondolatkör. Az egyenlő elbánás egy szép dolog, kellemes eszme. Csak az előjogok megjelenése, és egy bizonyos csoport seggének rituális nyaldosása már túlmegy minden határon.

  8. 8 Pannóca Windows XP Mozilla Firefox 2.0.0.16

    Szóval, szomorú az egész.

    Én hiszek az egyenlő bánásmódban. De számomra ez ezt jelenti: se előnye, se hátránya ne legyen valakinek pusztán a származása miatt pl. mikor állásra jelentkezik, továbbtanul. A teljesítménye, eredményei, tudása alapján ítéljék meg, ne a bőrszíne, neme, vallása szerint. Ugyanúgy vonatkozzék mindenkire a törvény (ha én bemegyek bárki kertjébe, ingatlanjába ne tehessem meg büntetlenül, de akkor már fordítva se).
    De az állami felelősségvállalást is fontosnak tartom. Persze nem esztelenül, nem a segélyezés nyomatásával (nem halat, hanem hálót kell adni).

    Sajnos teljesen létező dolgokról írt az illető neked (nem is gondolom miért hiszitek, hogy bárki kételkedne ebben, najó a rózsadombi gazdaggettó lakói talán). Mégse hiszem, hogy csak kisebbségi kérdés lenne, egyszerűen egy egész réteg, több millió ember (etnikai hovatartozástól függetlenül, bár a cigányok közt többen vannak ez tény) él mélyszegénységben, csalásból, lopásból, uzsorakamatból, szenvedélybetegen, mocsokban, nyomorogva, emberi méltóságát elveszítve :S

    Nem, nem akarok ilyen országban élni. A politikusok ne csodálkozzanak ezen. Vagy megszoksz, vagy megszöksz? Nem kocsog aki külföldre menekül, egyszerűen levegőhöz akar jutni. Ezt a helyzetet nem lehet elfogadni, tűrhetetlen. És nem is kell ehhez szabolcsi faluba menni, mindenhol ezt a nyomort látom. (Debrecenben is ha sétálsz több száz hajléktalant látsz, és nem cigányokat, sokszor már nagyimra emlékeztető nénik is az utcán koldulnak, kilátástalan ezeknek az embereknek a helyzete).

    Csak ha mindenki ezt teszi akkor az egész országnak lőttek, úgyhogy a nyavalygás, uszítás, szörnyűlködés, sopánkodás helyett valami értelmeset ki kellene találni kgyorsan. (Bár nem csak mi vagyunk ekkora szarban jelzem, szerintem az egész eu-ban van egy ilyen hullám. A nagy jólétből jó sokan kirekesztődnek, emberhez méltatlanul élnek, nyomorgnak, éheznek, végül az egész rendszer legitimitása borul… milyen jóléti államról beszélünk mikor milliók így élnek? :S)

    És mielőtt azt mondanád nem tudom miről beszélek: jártam bazban, jelenleg egy szabolcsi kisvárosból írok, és jártam már nyomortelepen, cigány és nemcigány szegény családoknál, nem csak úgy olvastam a karosszékből ezekről. W-ék kiskertjéből bocskaikertben mindig eltűnik a zöldség-gyűmölcs amint megérett, nekik már nem marad mit leszedni. A kis faház ajtaját már be se lakatolják, így legalább az ajtót nem teszik tönkre az átsurranó kedves szomszédok. Verték már meg és rabolták már ki barátunkat vonaton a hajdúhadházon lehuppanó emberkék… :S Lopták már el pénzemet… volt már, hogy féltem, volt, hogy a szívem szagadt meg a porban szeméttel játszó pici (cigány) baba láttán.

    Wáh, valamit tennünk kell!
    És nem, nem még több pénz adásáról, segélyekről, pátyolgatós, túlspilázós antidiszkriminációs (éppen ezért diszkriminatív) programokról beszélek. Ésszerűen, békésen, de határozottan tenni kell valamit. Ilyen kevés aktív állampolgár nem tud eltartani ennyi inaktívat.

    Amúgy alanyi jogon ugyanaz jár minden magyar állampolgárnak, ettől hívják ALANYI jogúnak :D

    Három dolog is elhangzik egy helyen, sok a munkanélküli, nagy arányú a kisebbség, rossz a közbiztonság is. Kérdés hogy itt mi az ok és mi az okozat. Szerintem a munkanélküliség a fő ok. (És erről nem is biztos, hogy az ott élők tehetnek. Mit csinál a helyi vezetés? Miért szánalmas úgy általában az oktatási rendszerünk? Történelmileg milyen előzmények miatt nincs ott semmi? (Elképesztő volt most Miskolcon látni a befosott gyárakat, ipari részeket…:S) Ha eltűnik egy nagy gyár nem áll meg az élet… új, innovatív dolgokat kell kitalálni. A magyarok jellegzetessége az is, hogy húsz évvel a rendszerváltás után is csak nyavalyogni tudnak, tenni semmit. Nem kell várni az óriási cégekre meg a multikra.)

  9. 9 exer Windows XP Mozilla Firefox 2.0.0.16

    Eszembe nem jutott kétségbevonni, hogy tudod, miről beszélsz. Egyetlen pontja sincs a kommentednek, amivel ne értenék egyet.

    Azt azonban megjegyzem, hogy amennyiben az egyenlő bánásmód abban fog manifesztálódni, hogy a cigányoknak bizony dolgozniuk is kell (nagy általánosságban), akkor kitör a gyalázat. Egyszerűen nincsenek hozzászokva, és bár igaz, hogy a segélyből, miegyébből az életvitelük miatt nemigen marad emberi, emberhez méltó körülményekre szinte semmi, azért ez nekik annyira nem fáj. Hiszen nincs rá igényük. Ellenben, ha a rendőr anyázásáért ugyanazt kapná, mint a punk gyerek, vagy netán megjelenne a gyámügy a kislakásban szocpolitilag, majd elvinnék a gyerekeket, mint a kilencet 12 négyzetméterről, és eképpen ugrana a plusz zseton, akkor nagy-nagy szerveződésbe kezdenének. Nem faji jellegről beszélek itt, hanem egy csoport szokásairól, életmódjáról, és hogy megszokták a könnyűt. Naná, hogy megszokták, és naná, hogy beérne a szar a ventillátorba. Nekem is kinyílna a csipám, ha nem lenne meg a kis kakaóm. Képletesen.

    Mindemellett támogatom, hogy ebben az országban igenis mindenki részesüljön egyenlő bánásmódban! A röhej ebben az, hogy éppen azok járnának szarabbul, akik a leghangosabban követelőznek.

    És halvány fogalmam sincs, még csupán utópisztikus hagymázaskodás szintjén sem, hogy mi lehetne célravezető.

    Mindenesetre ezért a kommentért megérte postolni.

  10. 10 Pannóca Windows XP Mozilla Firefox 2.0.0.16

    Jaja, nincsenek hozzászokva… szóval mentálisan is gondok vannak a munkába állással. De ez ismét nem csak cigányoknál probléma, minden tartós munkanélkülinél egy idő után kialakul. (Ismerek becsületes, dolgozó cigányokat, és évekig semmittevő magyarokat is. Sok olyat is aki fital, egészséges és mondjuk egész nap csak wowozik apuciék pénzéből :D)

    Szóval ja, sok dologban igazatok van.

    Csak kiemeltek egy elemet (bűnbakkeresés), mikor az egész rendszer rohad minden szinten.

Szólj hozzá!

XHTML: Ezeket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>