exerblog

E.-vel beszéltem épp messengeren, és kábé a harmadik mondatánál beomlottam. Teljesen ártatlan kérdést tett fel pedig, csak végiggondoltam egy pillanat alatt. Szóba került Tigger, a világ egyszervolt legszebb macskája. Vele együtt életem eddigi legnagyobb törése. Tulajdonképpen csak annyi történt, hogy megmérgezték, és a szemem előtt haldokolt.

Pedig milyen okos és emberszerető macska volt! Rá meg sem lehetett haragudni.

Egy nap a kertbe indultam, és hát nálunk a macskák félúton szoktak tanyázni. Amikor kinyitottam az ajtót, azonnal megláttam - csatakos volt, az oldalán feküdt, vergődött, és amikor meghallotta, hogy jön valaki, rekedt, nyöszörgés szakadt ki belőle. Lefagytam. Odaugrottam hozzá, és kis híján rosszul lettem a látványtól és a szagtól. Hullaszagú lé folyt belőle, eláztatta gyönyörű, bársonyos ezüstszürke bundáját. Hályogos, meredt volt a szeme, már biztosan megvakult addigra - de a hangomat felismerte. A teste már merev volt, de a végtagjai még mozogtak, láthatóan hatalmas erőfeszítések árán. Utolsó erejével is felém törekedett, miközben hörögve próbált nyávogni. Segítségért? Fájdalomból? Sosem fogom megtudni. De egy biztos: rövid élete utolsó pillanataiban is bízott bennem, bízott azokban, akikhez tartozott.

Nem bírtam nézni. Könnyekkel küszködve hallottam még egy pár erőtlen nyávogást, de azok elől is elmenekültem. Ott és akkor értettem meg, hogy a halál kérlelhetetlen, az emberi faj pedig egy kiirtani való moslék. Ha valaki nem hinne nekem, nézzen utána, mit művelnek a foszfortartalmú mérgek. Ott ismerkedtem meg a tehetetlen haragnak azzal a vállfajával, ami túllép a realitáson és a kegyelmen. Tisztában vagyok vele, hogy ki fog derülni, ki lelkén szárad a halála…

Tigger, a Macska meghalt, mire visszamentem. Egyedül volt, mikor a szer végzett vele. Sohasem fogom megbocsájtani magamnak. Mint ahogyan sohasem felejtem el.