Author Archive for Apacs

Beteljesült álom

Hell!

Régen írtam ide, ennek elég sok oka is volt, de most nem untatnám inkább az embereket ezeknek a részletezésével.

Mint pár korábbi bejegyzésekben exer utalt rá, itten Nyíregyfalván engem lehet tekinteni nagyjából a helyi NiN-jugend élharcosának (meg merem kockáztatni a Führer kifejezést is :) ). És amikor kb. április környékén megtudtam, hogy fellépnek lúlius 24-én Budapesten a Syma-ban, összekapartam azt a kevéske pénzemet ami a diákmunkámból van, és vettem jegyet. Ezennel megkezdődött számomra egy álom beteljesülése.

Continue reading ‘Beteljesült álom’

Megy a para…

Apacs makacs vasa kacat. Haha.

Nos… Vasárnap este, a drága ámítógépem úgy döntött, hogy ő bizony bemondja az unalmast. Miután ez sikeresen megtörtént, el lett szállítva pár hümmögés után egy ismerősömhöz, aki számtech. szakember, és megpróbál új életet lehelni bele. Eddig arra tippeltem, hogy a táppal van baj, mint kiderült nem igazán. Az előbb kaptam azt a szívderítő telefont, miszerint itt nem csak a táp vacakol, hanem az alaplap is úgy ahogyan van elszállt. A probléma még az, hogy amint mondta ez egy 478-as blablabla (nem tudom a kifejezést), és ilyeneket már 2 éve nem gyártanak. Ez a ciki, nem a faláb bakker.

A jó hír, hogy a zenealapok meg vannak mentve, a srác már biztonságba helyezte őket. Mert ugyebár van egy projectem Screaming Cluster néven (névötlet: exer… úgyhogy creditet fog kapni :grin: ), és én állat nem mentettem le. Szóval ha elment volna minden, akkor bizony kb fél év munka oda lenne. Most egyelőre úgy néz ki, hogy megmarad, bizakodom… bizakodom.

Amúgy Szombaton megyek átalfele Debrecenbe, foto session-re. Ha valamikor gépközelben leszek, és meglesznek a képek, lesz élménybeszámoló ;)

Hogy is volt ez?

A jó Apacs néhanap szociáliskodik – lássuk, hogyan nyomatja egy trú indián…

Ejha, elég régen írtam már ide, most is inkább egy személyes szösszenet következik…

Nos, páran már tudják, hogy sikeresen szereztem munkahelyet a helyi plázánkban. Igaz, hogy diákmeló, igaz, hogy nem ebből fogok meggazdagodni, de legalább munka. Meg kapok valamennyi pénzt is.

Na de nem ez a lényeg, hanem a tegnap esti banzáj. Mert volt. Hajaj… Continue reading ‘Hogy is volt ez?’




Creative Commons License