Hogy is volt ez?

A jó Apacs néhanap szociáliskodik – lássuk, hogyan nyomatja egy trú indián…

Ejha, elég régen írtam már ide, most is inkább egy személyes szösszenet következik…

Nos, páran már tudják, hogy sikeresen szereztem munkahelyet a helyi plázánkban. Igaz, hogy diákmeló, igaz, hogy nem ebből fogok meggazdagodni, de legalább munka. Meg kapok valamennyi pénzt is.

Na de nem ez a lényeg, hanem a tegnap esti banzáj. Mert volt. Hajaj…

Úgy kezdődött az egész, hogy mentem hazafelé munkából, és olyan 21:15 körül összefutottam a Művelődési Központ előtt a kedves szomszédommal (aki nekem nagyon jó barát) és a barátnőjével. Mentek valamiféle koncertre, úgyhogy mivel jobb dolgom nem volt, haladtam velük. A zenekarról most nem szeretnék nagyon nyilatkozni, legyen annyi elég, hogy Váratlan Fordulat néven futnak, és tényleg váratlanul ért az alternatív rock zene ilyen szintű minősége. Na mindegy, nem akarok rájuk több szót pazarolni… de mégis

Millió ilyen zenekar van már. Bakker megyek az utcán, belerúgok egy bokorba és vagy 3 ilyen zenekar ugrik elő, plusz pár punk zenekar, meg vagy black/death metal valami. Na nem mintha bajom lenne velük, csak alig látok valami egyediséget.

Na szóval folytatódik az este: mivel úgy döntöttem, hogy nem fogok ilyet hallgatni, inkább felvonultam a pincéből – ahol a kocsma be volt rendezve – a szabadtéri sörkertbe, ahol ment az EB játék (Orosz-Holland). Azon eltunyultam, közben iszogattam a nagy északi népek kedvenc italát (sör… japp… butít, de nem baj). Vége lett lent a koncertnek, mentünk tovább. Átmentünk egy focis tematikájú sörözőbe, ott még több emberbe botlottunk, akik közül egy kisebb csapat vonult átfelé egy érettségi bankettre. Na, gondoltam akkor itt a vége az estének, de azért nagy serényen mentem a csordával a vasparipámon.

Megérkeztünk olyan 23:30 körül a bankettra. Fulton, vagy mi volt a hely neve… legyen annyi elég, hogy egy hajó alakú micsoda az egész, egy nagyon nagyon kis csicsás étterem amúgy. Bejutottunk… mint kiderült, én ismertem az ottani szakácsot, a szomszédom (mert ők még mindig mellettem voltak) a főpincérrel volt jóban, úgyhogy nem volt problem, bejutottunk.

Ezennel szeretném megköszönni egy bizonyos 12.C osztálynak a Krúdy Gyula Gimiből, hogy ennyire egy pénzrázó mit tudom én, mi osztály, mert egész jól éreztük magunkat az ő pénzükön. Szemét dolog volt? Meglehet. Valaki ránkszólt vagy ilyesmi? Nem igazán, mert a drága jó leérettségizett fiatalok valahogy egyáltalán nem bánták, hogy vadidegenek is vannak ott. Annyi baj legyen, én jól éreztem magam, meg emeltem az este színvonalát. Cserébe leöntöttek egyszer pezsgővel, meg a lábamon tört szét egy pezsgős pohár (egy hölgyemény ügyesen leseperte a szék karfájáról, és persze pont rajtam kellett landolnia). De az abszolút kedvenc jelenet a következő volt: hajnali 4 óra… az osztály hazament, mert csak 4-ig volt az övék a hely. Szomszédommal mi az emeleten beültünk a svéd-asztalhoz (ahol a kaja több mint felét, sőőőt… talán 3/4-ét meghagyták, pazarlás ejjj…), és szépen megreggeliztünk a felkelő nap sugarait nézve. Volt benne valami költői, meg csendes idilli kép, ahogy két már nem túl józan, de azért nem is illuminált ember ül egy asztalnál, és tömi magába a rántott sajtot, krumplipürét, különböző salátákat, rántott húst… meg stb. stb.

Utána következett a szokásos “Akkor menjünk valahogyan hazafele” eseménysorozat, mely során annyi érdekesség történt, hogy a vasparipám vázán ültem én, a szomszédom meg tekert egy nem túl nagy sebességgel, és haladtunk haza. 5:40re haza is értünk. Aludtam eddig vagy 2,5 órát, de úgy érzem, hogy megyek még visszafekszem egy kicsit.

Ja, és hoztam haza svédasztalból, főleg, miután a pincér kijelentette, hogy : “Egyétek srácok nyugodtan, úgyis kidobnánk” Ezt nem engedhettem!

(sorry a hosszúságért, de így legalább már én is képben vagyok, hogy mi volt tegnap )