Kedden céges buli történt, a minőségbiztosítási részlegünk kiruccant Nyíregyházára vacsora, bowling, pálinka, és egyéb kellemes dolgok céljából. Ideiglenes főnökünk, a dán hölgy pedig indítványozott egy, az ő népénél honos kis játékot, ami a következőképpen néz ki: mindenki hoz magával valami kis apró ajándékot, az összeset betolják az asztal közepére, majd szépen sorban dobnak az emberek dobókockával – aki hatost dob, magához szólít egy ajándékot. Aztán ha minden elfogyott az asztal közepéről, akkor valaki indít egy visszaszámlálást, titok, hogy mennyi időről van szó. Újra lehet kockát dobálni, de aki hatost dob, ezúttal rabolhat másoktól. Ha pedig vége, akkor örülés. Mondjuk ez elég gagyinak hangzott, és leírva is úgy hat, de sokat röhögtünk, izgalmasra sikeredett. Aztán kicsit belecsaptunk a bulizós dologba, milyen kár, hogy reggel már munkába kellett ismét indulni.
Eredetileg szabadnapot igényeltem, de sajnos nem sikerült a dolog: macerás, hosszas, izzasztó feladatot kaptunk, és muszáj volt még ma megoldani. Mit ne mondjak, délelőtt számos zombival találkoztam, egy éppen a tükörből bámult rám. Nap végére egészen formába lendülhettünk volna, ha nem fáradunk el. És ráadásul rohadt hideg van.
Szitu: van egy napi míting a cégnél, ami számunkra semmilyen lehetőséget, vagy lényegi információt nem tartalmaz, szóval nagyjából nyűg. Igazság szerint nem nekem kéne mennem, dehát megesik az ember szíve a munkatársán, még ha egy nagy Benga is az illető. Meg is egyeztünk, hogy akkor most megyek én elmondani, hogy minden rendben van, és:
- Én leszek a rezonőr – jelentettem ki.
- Mondjuk azt nem tudom micsoda, de…
- He?! Régen volt az érettségi, mi?
- A rezonőr, az olyan, mint a trezorőr. Vigyáz a páncélszekrényre és…
- Bzmg. Nem igaz, hogy nem emlékszel rá.
- Á megvan, az egy francia forradalmi izé volt.
- Nem!
- Ja tényleg, az a risöliő volt.
- Wtf… *röhög*
- A németeknél volt ilyen őr, mikor jött az ellenség, volt kifeszítve egy drót, és azt megpendítette, az meg rezonált ott.
Meglepő, hogy szeretek itt dolgozni? 
Szerepjátékokban, számítógépes játékokban találkozik az ember a “mana” kifejezéssel, ami mindig a varázserő valamiféle korlátja, mértéke, netán forrása. Sokáig azt gondoltam, hogy az a bizonyos mennyei manna az alapja a dolognak, de nem. A Minerva zsebkönyvek sorozatban jelent meg még 1968-ban Hahn István könyve, az Istenek és népek. Ebben van leírva a megvilágosodás:
Az embertől független hatalom képzetével a kutatás különböző természeti népek gondolatvilágában találkozott. A melanéziai szigetvilág lakóinak nyelvén ezt a fogalmat a mana szó fejezi ki, és ehhez hasonló (de nem teljesen azonos) fogalom az észak-amerikai indián orenda. [...] Mit jelent a mana fogalma? Foglalata minden, az ember számára rejtélyes jelenségnek, képességnek, hatásnak vagy erőnek, mindennek, ami szokatlan vagy rendkívüli mértékben sikeres. Ha egy embernek bármilyen téren különös sikere van: nyilván azért, mert rajta mana lakozik; ha egy puska elsül -mondta egy megkérdezett maori bennszülött – ez annak a jele, hogy manája volt; ha nem sült volna el, nyilván azért, mert mert híján volt a sikertényezőnek, a manának. [...] Az első megfigyelő, R. Cordington szerint leginkább a törzsfőknek, varázslóknak, tekintélyes embereknek tulajdonították azt, hogy a mana nyújtotta rendkívüli képességekkel rendelkeznek. De tárgyak is lehetnek a mana hordozói, ha valamilyen oknál fogva a szokottól eltérnek, akár alakjuk vagy valamilyen hozzájuk fűződő rendkívüli élmény, különös siker következtében.
Hiába na, minden nappal okosabb lesz az ember.
Legutóbbi hozzászólások