Az ember azt hinné, hogy manapság a bürokraták (akiknek napi munkaeszköze a személyi számítógép) legalább az általuk rendszeresen használt szoftverek alapfunkcióit ismerik, gondolok itt a különféle “Office” csomagok bizonyos programjaira.
De nem ismerik, erről tanúskodik a mai eset. Szóltak, hogy valaki ugyan húzzon már fel a gazdaságira, nem működik egy függvény az Excelben. Jót mosolyogtunk, majd felmásztunk a harmadikra, ahol gusztustalanul mindentudó vigyorral leültünk a gép elé. Lazán töröltük a cella tartalmát, és beírtuk a függvényt… ami nem működött. Pontosabban nullát adott. Az informatikus kolléga fel is adta, bár nem tiltotta meg, hogy tovább szórakozzak vele. A tökömön is folyt a víz, de semmi. F1, lássuk, miből élünk… semmi megoldás, a függvény jó, csak nem.
És utána elkezdtem szisztematikusan végigtúrni a táblázatot, ahol rengeteg össze-vissza kacat között ezt találtam a D12-es cellában: =SZUM(D12:D12). Szerettem volna ordítani, mert a parttalan ostobaság általában dühít, habár úgy véltem, lehet, hogy a dolgozó valahol hallott a rekurzív megoldásokról, csak elnézte. Erre a mellette lévő cellában: =SZUM(0). Hápersze, hogy nullával tért vissza az a tetves függvény.
Árgh.
Legutóbbi hozzászólások