Monthly Archive for március, 2008

Page 2 of 9

Az ajtón dörömböl a WP 2.5

Egy ideje készül már a WordPress 2.5-ös verziója (ez a CMS hajtja az exerblogot is), ami nagy változtatásokat hoz. Néhány órája derült fény az RC2 megjelenésére, le lehet tölteni persze, de én azért megvárom a véglegeset, pontosabban a 2.5.1-et :razz: Ami a jó, hogy a fejlesztői oldal vonatkozó postjában helyet kapott egy kis video-bemutató, érdemes megnézni. Ha jól értelmezem, helyet kapott egy galéria-modul is, amit Matt oldalán lehet látni működés közben.

Érdekes lesz kitapasztalni, főleg a plugin-kompatibilitást, ezt a témát egyébként néhány lelkes ember már zúzza keményen. Remélem, hogy a K2 gárda is összekapja magát, és kihajítanak hamarost egy új, passzoló verziót.

Megint disorder

Így cigiszünetes RSS-check közben feltűnt, hogy Bachter írt egy jó kis postot a borderline szindrómáról, erről eszembe is jutott, hogy annak idején LC feldobott egy agybaj-tesztet, amit jól ki is töltöttem. Kíváncsi voltam, most vajon mit produkálok, tekintve, hogy sok-sok dolgot másképpen kezelek és gondolok. Változik az ember, ugye. Na itt van a mostani eredmény, vesszek meg, ha nem előrelépés:

Disorder Rating
Paranoid Disorder: Very High
Schizoid Disorder: High
Schizotypal Disorder: Moderate
Antisocial Disorder: High
Borderline Disorder: Low
Histrionic Disorder: Moderate
Narcissistic Disorder: High
Avoidant Disorder: Low
Dependent Disorder: Low
Obsessive-Compulsive Disorder: Low

Personality Disorder Test – Take It!
Personality Disorders -

Faluközi

Ma elutaztam Rakamazra, mert ott szép és jó. Jól indult a nap: sikerült eljutnom fodrászhoz, és találkoztam egy régi osztálytársammal, még szakközépből. Ő bezzeg a szakmában maradt, esztergányolt egy jó darabig (mire jó a gépész végzettség, ugye). Jót beszélgettünk, aztán ő indult munkába, én pedig vonathoz. Zötykölődés közben egy kisebbségi úr megkérdezte, kopasz vagyok-e, én pedig visszakérdeztem, hogy az vagyok-e? Ezután ő távozott, én pedig kisvártatva megérkeztem Rio de Monte Rakamazra.

Két ifjú vandál már jelen volt, akikkel néhány órás diskurzust folytattam az élet kis és nagy dolgairól, és persze bődületeset nosztalgiáztam. Már az állomás látványa is olyan… fura volt. Távoli, és valami nagyon hiányzott egy pillanatig. Valaki, inkább. Continue reading ‘Faluközi’




Creative Commons License