Vegetatív üzemmódba kapcsoltam. Leírhatnám ugyan, hogy a korábban említett fekete kapucnis pulcsi a birtokomba került, vagy hogy nagyanyámnál valami rejtélyes módon rizs társaságában főtt káposztás… izét ettem. Közölhetném, hogy megint jártam a tirpákvárosi piacon (a pulcsi okán), ahol egy proletár úr alacsonyröptű szólamait hallgatva figyeltem, amint magolás és cigizés közben testsúlyának kétszeresét köpködi a betonra, majd vitézül nem hánytam le a kínai kaja maradékával. Felhívhatnám a figyelmet rá, hogy kis hazánkban immáron van olyan börtön, ahol a cellák kétágyasak, és padlófűtés, számítógépterem, valamint különféle hangszerek gátolják meg, hogy a derék bűnözők rosszul érezzék magukat, és hogy ez engem milyen végtelenül felháborít. Siránkozhatnék, hogy köztudottan alkoholista és erőszakos emberek engedély nélkül tarthatnak éles maroklőfegyvert, a helyi rendőrök tudomásával (akik közül le lehet lőni egyet nyugodtan, majd a pillanatnyi rossz hangulatra fogni), miközben ha egy hozzám mintegy betörő illetővel igazi gentleman módjára megetetem a veséjét, akkor lecsuknak.
Ezekről lehetne mulatságosan írni, netán szórakoztatóan, csak semmi kedvem hozzá.
Sajnos kezd jó idő lenni, és ez bizony a motorozó rohadékokat a közutakra szólítja. Persze nem azokra gondolok, akik afféle közlekedési eszközként használják a kétkerekűt, hanem akik embertársaik idegeire motorozva, lehetőleg minél magasabb fordulatszám keretében brummognak fel és alá. Van itt a szomszédságban néhány kis görcs, akik többé-kevésbé bevallottan azért motoroznak, hogy a többieket basztassák (ha te is ilyen vagy, kérlek, nyelj le néhány zsilettet, köszönöm). Kevés dolgot rühellek annyira, mint őket. Ez hétfőn egy felebaráti feljelentésben, ennek eredménytelen kimenetele esetén pedig oltári nagy verésben fog kicsúcsosodni, mert több, mint három éve tavasztól őszig ezt hallgatom, és nagyon tele van a tököm.
A szép az egészben, hogy ezek a nyomorultak a szüleikre is tesznek magasról, így hát nincs jószomszédi alternatívája a csendteremtésnek. Márpedig úgy vélem, talán csak jogom van a nyugalomhoz és a pihenéshez. Eddig nem mertem egyiket sem szájon vágni, mert ha elkezdem, kétséges, hogy abbahagyom-e időben - de öregszem, és a toleranciaszintem is kezd rozsdásodni. Szóval, ha törvényes úton nem sikerül érvényt szerezni az akaratomnak, akkor szeretettel várom a tortába sütött reszelőket 
Apacs némi huzavona után megint ír, történetesen egy gitármágust mutat be.
Nos hát, most kicsit másfajta zenei stílusba kóstolunk bele ismételten. Bár aki olvasta a John 5-ról írt szösszenetemet, akkor annak már lehet fogalma arról, hogy milyen emberről lesz szó. Nem tudom, ki mennyire hallgatott nu-metal-t anno amikor elkezdett terjedni össze-vissza. Akkoriban (azt hiszem 2000-2001 környékén) volt az, hogy a zeneipar elkezdte magából ontani a klónokat ebben a stílusban, hogy minden lemezcégnek legyen legalább egy ilyen zenekara. Volt egy csapat, az Il Nino (beteg kisded… heh), akik szintén nu-metal stílusban nyomták a muzsikát, megsegítve egy külön perkással. A zenéjükön erősen érződött a latinos hatás, és ez így volt szép és jó. Már akkor feltűnt nekem az egyik gitáros ficak, történetesen Marc Rizzo, aki hátizsákkal a hátán (mert hol máshol amúgy… fején biztos) ugrándozott, nyomta a show-t a népeknek. Continue reading ‘Teljes Elhivatottság’
Legutóbbi hozzászólások