Nem tudom, ki hogyan van vele, de azért fuck 2007, ezt már valamikor év elején megállapítottuk Lénával. Az új év felé bizakodva közeledek. Mit is kívánjak…
- bejöhetne az az álláslehetőség, ami felmerült
- diploma, ilyesmi sem ártana
- 2007-ben nem volt asszonyom (néhányan akármit is higgyenek) , szóval lehet, hogy nem ártana lassan
- kívánom, hogy ne legyek rosszul az emberektől, pl. a fősulin, és
apadjon eredendő rosszindulatom ennyi
- olcsóbb és jobb minőségű muníciót akarok, valamint a 200+ mg-os kapszaicines töltény megjelenését óhajtom, nem érdekel, hogyan oldják meg. Tudnék értékelni egy EGR-66X-et is
- nem lenne hülyeség összerakatni a térdemet, de azt lehetőleg szuri nélkül
Cserébe megfogadom, hogy csak kivételes alkalmakkor fogyasztok alkoholneműt, és komoly kísérletet teszek a dohányzás abbahagyására.
Boldog Új Évet Kívánok ezennel az összes embernek, akik errefele vetemednek!
Remélhetőleg megjelenik ez a post, mert mostanában a gépem nem pont a csúcsformájáról ismert.
Nem is tudom mit írjak most, hát igen. Ugyanaz a séma lesz megint újévkor, mint mindig. Anyámék elhúznak itthonról, barátnőm itt lesz, és kettesben eltöltjük majd a szilveszteri éjszakát. Mondjuk érdekes módon nem is vágyom most sem olyan nagy “ünneplésre” (értsd: berúgunk mint a szamár). Csak nyugisan, csak lazán. Ráérünk még.
Apacs, indián being
Ja, írjak, de miről… ma semmi, tegnap semmi, holnap a szokásos ivászat, buli, éjfél… végül is új év lesz vagy mi? Egy bizonyos kor után már ez sem nagy szám. Fogadalmat nem teszek, nagy igényeim nincsenek, a politikát már le se sz’rom ! Összegzés ? Egy jó ember meghalt és azóta még fontosabb az élet, és ha ezt leírom, ennél tovább nem jutok agyilag! Találja már fel valaki a rák ellenszerét, mert ez a kemo egy gyilkos! Rosszabb minden horrornál! Eh…, holnap buli, ne is törődjetek most mással, Máté P. jól mondta : “Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld!”, tehát egy másik nagy klasszikust idézve”halál a májra”
SEPU, vendégbloggerina
Minden rendszeresen kommentelő, vagy megbízhatóságát más módon már bizonyított regisztrált felhasználó (tehát nem mind a 43-an) a blogomon szabadon írhat bejegyzéseket, amelyeket természetesen moderálok (a csúnyát csak csillagozom), helyesírás-javítok. Ha megnézitek, bejelentkezve új menüpontot láttok, ez az “Írás”. Bejegyzéseteket az “elküld felülvizsgálatra”, vagy valami ilyesmi feliratú gombot megbökve juttathatjátok el hozzám. Az akció január másodikán véget ér; azért olyat talán ne, hogy “boldog új évet”, szóval legyen valami tartalom.
Kivételt képez Apacs, aki már megfelelő jogokkal rendelkezik, mint vendégblogger. Gingua, ha még néha erre jár, kénytelen lesz idekommentezni, regelni.
Kiégett megint ez a nyomorult izzó. Hihetetlen, tesónál meglehetősen régóta bírja a spot-cucc, nálam havonta füstöl el. Ráadásul a spotizzó nem is 65 forint. Malac, hogy volt még egy; hamarost fel kell töltenem a készletet. Mondjuk ez nem valami érdekes, meg vagyok lepve, hogy nem ikszelted ki az oldalt, míg idáig eljutottál. Azért nem érdekesebb, mert nincs semmi érdekes. Ma majdnem azon a szinten álltam, hogy 24 órára minden regelt embernek emelem a rangját authorra, aztán mindenki ír, amit ír. De azért be kell látni, hogy az egóblog azért az, ami, amiért az, ami. Szóval nem.
Mai jószándékkal teljesen átitatott tanácsom: NE nézzétek meg a Hitman-filmet! Azok legalábbis, akiknek rémlik valami a 47-es ügynök munkásságából. Egy kölyökkutya-fejű elefánt játssza a főszerepet, kacagságos.
Legutóbbi hozzászólások