Kicsit rendberaktam a szobámat. Máshogyan kuporognak a könyvek szorosan egymás mellett a polcon – Lovecraft jól megfér Poe-val és Pratchett-tel, néhány pszichológiai- és didaktikai könyvön túlról maga Darth Vader néz velük farkasszemet. Megváltoztattam a fényeket is, másik sarokba bújik a sötétség a spotlámpa erős fénye elől. Jóllakattam a porszívót is. Szóval változott az egész, épp csak annyira, hogy tök más legyen, mint eddig volt.
Sokat vagyok egyedül. Igazság szerint nagyrészt egyedül vagyok. Ha visszatekintek, úgy látom, sohasem éreztem magam igazán és őszintén jól nagy társaságban. Életem egy meghatározó szakaszában persze a többi korombélihez hasonlóan szociáliskodtam ezerrel, bandáztunk, kettéröhögtük a világot. Próbálkoztam. Éreztem én, hogy abnormális dolog otthon ülni állandóan, és szükségét éreztem társaságnak – akikkel noha jól megvoltam, mindig árnyékot vetett talmi örömömre az örökös, paranoid gyanakvás. Szóval igazából a magány a jogos osztályrészem, és ez elég sokáig megfelelt. Continue reading ‘Páratlan’
Legutóbbi hozzászólások