Recepteket keresgéltem, jobbára vega kajákra összpontosítva. Bejött a képbe az uborka (amit majdnem annyira szeretek, mint a burmai embereket) és a cukkini. És szóval túrtam a google, hotbot, altavista, meg más keresgélőkön is, és kábé egymilliomodik találat aszongya “Égerházi Zsanett”. Meglepődtem, ilyen zöldséget nem ismertem eddig, Linné tata meg mintha latinosabb rendszertani neveket osztott volna. Nosza, klikk.
Kiderült, hogy a fenti néven vígan létező hölgy nem szakács, hanem egy színművész. Mint ilyen, ő is a testével keresi a kenyerét, csak az átlagnál kissé közvetlenebb módon. Megszemlélhettem néhány igazán baráti fotót, és rövid betekintést nyerhettem egy filmrészletbe, ahol ez a máskülönben bizonyára kitűnő fiatalasszony hogy is mondjam, khm, kivágta a pikket.
És ekkor megvilágosodtam! Rájöttem, hogy jön össze a mi Zsanettünk és a vegetáció! Nem, rosszra gondolsz, nem bele, jajdemalac. A látványról van szó. Szóval, reszelj le egy ökölnyi céklát, és nyomkodd össze kemény galacsinná. Óvatosan rakd egy salátalevél közepébe, és hajtsd összeúgy, hogy középen a cékla, két szélén kikunkorodóan pedig a salátalevél széle legyen! Rakj egy kávéskanálnyi tejfölt az egészre, majd vedd a bal tenyeredbe, és a jobb tenyereddel csapj egy közepeset a cuccra. Legvégső simításként a lelakott, trutymós, szétplöttyent valami közepébe bökd bele a mutatóujjadat, és húzd ki!
Ha farkasszemet nézel szerény alkotásoddal, nagyjából korrekt képet kapsz É. Zsanett pénzkereső szervéről.
Legutóbbi hozzászólások