…a magyarosságosságot. Szombatról vasárnapra semmit sem aludtam (eddig), és különféle vicces dolgokkal szórakoztatom magam. Például a Cat fordításával, aminek ugye a korábbi részei elszálltak a digitális vadászmezőkre (lecke: sose vegyél olcsó hdd-t). Gondoltam, szöszmötölök pöttyecskét, és lőn. Ámde a Wordbe épített kalap szar szilíciumalapú nyelvhelyességtudor okosságot csinált. Azt nyilván észrevette már mindenki, hogy ha beírja a wordbe, hogy “szar”, akkor okoska szól, hogy nem illik. Ilyet azonban eddig még nem láttam:
Írt Edraven egy postot, részben egy elmúlt kórságával kapcsolatban. Megnéztem, és elgondolkodtam. Mert milyen gusztustalan, mikor az ember szembesül saját testének múlandóságával. Szerencsémre nekem még semmi “komoly” bajom nem volt (kopp-kopp), de egyszer kiment az egyik térdem a helyéről. Meghatározó élmény, annyira, hogy a mai napig nyivákolok rajta. Épp küzdöttünk, mikor (több technikai hibát elkövetve) egy mawashi geri jodan közben egy mély roppanó hangot hallottam – a jobb térdemből…
Van a filmekben, hogy néha egy pillanat alatt rengeteg minden végigszalad az ember agyán (egyes filmekben esetleg egy fűrész). Igaz a dolog. És az ember hihetetlen reakcióidőkre képes, azóta tudom. Merthogy a roppanás után összeestem, mint a colostok, de közben:
- tudtam, hogy gáz van, valószínűleg kitört a térdem, és ettől már húztam a számat
- feltűnt, hogy nem fá, és hogy ez alighanem az adrenalin-endorfin kombináció hatása
- …ami majd elmúlik, és akkor lehet, hogy bepisilek
- végiggondoltam, hogy mit rontottam el
- eszembe jutott, hogy ennek kórház lesz a vége, amit utálok
- és ha megműtenek, akkor szurit is kapok, amit még jobban utálok
- mindeközben a harmadik ember, aki ott volt, már hívta a mentőket
…és földet fogtam. És lenyúltam a térdemhez, és egy marha nagy gödör volt a közepén. Na, ekkor vert le a víz, azóta vagyok tisztában vele, hogy a “jeges veríték” nem csak egy frázis. A gondolatmenet szempontjából teljesen lényegtelen, hogy abban a tizedmásodpercben, mikor elfeküdtem, már helyre is rántottam a térdemet… Viszont az iszony megmaradt.
Az az érzés, mikor az ember egy része valahogy… természetellenes pozíciót vesz fel. A megfelelő jelzők: torz, kicsavarodott, groteszk. Nem a fájdalom okoz sokkot, hanem az önnön múlandósággal való szemebesülés, páholyból. És ha a rész ilyen egyszerűen tönkremehet… vajon mennyivel nehezebben romlik el az egész?! Háh. Szarul vagyunk összerakva, kérem szépen. De legalább megérzem az esőt…
Egy amerikai kisvárosban új bolt nyílik, ami mindenkinek tartogat egy megfelelő árut… legalábbis látszólag. A tulaj, bizonyos Leland Gaunt fokozatosan egymásnak ugrasztja a kisváros lakóit, amiből szép kis mészárszék kerekedik. Gauntról pedig kiderül, hogy meglehetősen inhumán jószág.
Ennyi bőven sok is a tartalomból, ez a könyv nem éri meg az elolvasására szánt időt. Egyetlen pozitívumként a jó fordítást tudnám felhozni, különösen a műveletlen, mondhatni falusias beszédre vonatkozóan. A történet magja ugyan nem rossz, mint ötlet, de nagyon hamar hág forráspontra a téma. A bonyodalom nem egyetlen hatalmas crescendóban csúcsosodik ki, hanem az esztelen gyilkolászást jelentő tetőpont eléggé elhúzódik. Az indulatok hirtelen elszabadulása nem “üt”, mivel vontatott, így unalmas; engem nem magával ragadott, hanem untatott. Continue reading ‘King: Hasznos holmik’
Sort kerítettem Robert Merle könyvére, sokan oda-és-vissza voltak tőle, oly sokan, hogy kezdtem taplónak érezni magam, mert még nem olvastam. Szóval kölcsönkértem, tegnap éjjel pedig egy nekifutással végeztem vele. Nagyon olvasmányosnak találtam, igaz, a téma nem tetszett. Ki lett benne hegyezve a férfi-nő téma rendesen. Eddig csak ellenfeministának tartottam magam, mostantól felvállalom a hímsovinizmust. Csak azért nem köptem a lapok közé, mert nem az én példányom. Remélem, sohasem válik valóra Merle utópisztikus képzelgése, és a gyengébb nem sohasem kerül hatalomra. A könyv végkifejletét tekintve rosszabbak, mint mi. Atya-gatya, milyen jellemző: azok a nők, akik végül is egy földalatti szervezetet alkotva elérhetővé teszik a csak férfiakat pusztító kór ellenszerét, nem ám az egyenlőség szellemében teszik mindezt. Nem.
Nálam ugyan Merle az Állati elmékkel alapozott, és a Védett férfiakkal vakolta el magát teljesen, szóval tőle több könyvet nem óhajtok a kezembe venni, de olvassátok el, megéri a belefeccölt időt.
Pro: szaporodnak benne
Kontra: felviszi az agyvizet (ha állva szoktál pisilni)
Valamelyik nap messengeren beszéltem egy exemmel, vagyis, hmm, az exemmel. Néhány rövidebb mondat után rájöttem, hogy lényegében senki és semmi sem változott. Talán csak külsőre, kicsit. És persze a pozíció. Tíz perc után már vigyorogtam, mint a vadalma, mert elfelejtettem, miért kezdtem el írni neki. Abszurd. És persze a beszélgetés magva sem változott: indulatok jól-rosszul palástolva, illetve semmitmondásba öltöztetve. De azért semmiképpen nem nevezném kellemetlen szócséplésnek a dolgot.
Aztán kezdtek előjönni emlékek, igaz, nem hoztam fel a 99%-át. Most nyilván nem a kellemesekről van szó… olyanból ugyanis meglehetősen kevés maradt. De azért maradt. Néztem az egymás alatt sorakozó sorokat, és végigpörgettem lelki szemeim előtt elmúlt kapcsolatunkat, de hát ezt már számtalanszor megtettem, szóval nem sok újdonságot vettem észre. Persze, bánok pár dolgot, ezek a reakcióim. Nem amit elkövettem, hanem amik kimaradtak… Hülye érzés volt visszagondolni egyébként; mintha nem is hozzám tartoznának ezek a történések, mintha valaki más mesélné el. Continue reading ‘Flashback’
Legutóbbi hozzászólások