Apacs élménybeszámol:
Tegnap voltam Quimby koncerten. Ingyenes, a városközpontban, a drágalátos Nyíregyházi Kossuth téren. “Panem et circenses” ahogy tartja az a régi jó római mondás,és ez teljesen igaz volt tegnapra is. A Quimby maga jó volt, bár annyira nem vallom magamnak a zenei világukat, meg albumokat meghallgatva erősen befordító drogos zene. Viszont koncerten teljesen mások voltak. Bulis rock&roll feelinget tolták rendesen a srácok, és még nekem is átjött az érzés, bólogattam meg ringatóztam a lábammal a ritmusra. Egyszóval jó volt, nekem tetszett.
Viszont ami rendkívül megragadta a figyelmemet, az a különböző fajtájú, korosztályú és szubkultúrájú emberke. Volt ott minden, kérem szépen! 14 éves emo kölyköktől kezdve, 30 éves középosztálybeli emberke, aki kiráncigálta barátnőjét, hogy kultúrálódjon. Érdekes volt… tényleg igazam volt (meg eredetileg anyám mondta azt a bölcs római mondást), a népnek akartak kedvezni egy kicsit ezzel. Nem tudom, hogy minek, de van egy olyan rossz érzésem, hogy hamarosan sz*r fog kerülni a ventillátorba… lehet, hogy valami nagy és rossz dolog fog történni… én meg szövögetem az összeesküvés elméleteimet.
Paranoia rulez.
Nevet változtatok Apacs-ról: Hátamögé Sűrűn Tekintő leszek.
Történnek dolgok, szépen, de nincs világmegváltó újdonság. Ezért nem is írok. Nincs kedvem fejtegetni dolgokat, nem akarok agyalni semmin.
Az utóbbi időben egyre jobb kapcsolatom van a húgommal. Ez meglepő, hiszen az utóbbi 20 év nem volt zökkenőmentes. Kénytelen vagyok levonni a következtetést: öregszünk. Valahogy békésebbek a dolgok.
A napokban szert tettem egy tracker progira, amit még fel kell fedeznem, bár a jó öreg FastTracker nyomdokaiban evez, szóval nem lesz nehéz. Előttünk a fényes jövő, sztárság, ilyesmi – Apaccsal zenecsillagok leszünk. Majd.
Dacára a korábbi esőnek, a szombat éjjel mégis száraz maradt, tehát megtartottuk szűk hárman a baráti hoppárét. Konkrétan berúgtunk, mint az állat. Apacs legalábbis már éjfél körül bólogatott, meg kiparkolta hűteni a rókát; nekem ilyen gondom nem akadt, viszont egy óráig tartó rohamom volt, amikor is ötpercenként rohangáltam pipilni. Aztán Apacs taxi útján hazatért törzsének wigwamjába, mi meg maradtunk ketten. Folytattuk, amit elkezdtünk, egyesek csúszdáztak, én meg merengtem, mert ilyen állapotban a szokásosnál is bölcsebb vagyok ám. Csak úgy jöttek elő a nagy igazságok. Reggel 5-6 körül szívélyes búcsút vettünk egymástól. A vicces, hogy hazafelé úton lettem nagyon koki hülye. 12 óra alvás helyretett.
Tudtam előre, ha valamit eltervezek, ami véletlenül jól esne, tuti közbejön valami. Hát persze, megérkezett az eső, pedig tökjó lett volna valami nyugis szabadtéri helyszínen inni némileg. Ahogyan a Blöff (Snatch) című remekműben kifejtették, a nyúl b.hatja… élesben, hátulról.
Ámde véget ért a gyakorlat, pedig én szerettem ám ekkora elánnal semmit sem csinálni. Nem baj, lesz három hetes verzió belőle így a nyáron.
Készült el Bandiról egy sztárfotó, kapáslövés telefonnal.
Lassan telik a hét, de legalább unalmas. Tegnap sikerült kicsit nézetkülönbségre jutnom a gyakvezető nénnyével, szerinte ugyanis az alapműveltség része, hogy tudjuk, ki az a Pimporetto, vagy ki a rosseb, valami olasz drámaíró. Mindegy, mert életemben nem hallottam róla, tehát tapló vagyok. Ő meg a legelemibb HTML-vackokat sem tudja, szerintem meg ez az alapműveltség része. Váh. Az nem bántja, hogy az olvasóterembe járókon kívül a fősuli hallgatóinak tetemes hányada majdhogynem szótagolva olvas, és a helyesírásuk mint olyan, nincs is. De Pimporetto, az aztán… vízválsztó, és mindenkinek kuss. Vagy Pordinelli. Esetleg Piruetto, vagy ilyesmi.
Máskülönben kellemes dolog a könyvtárosság, ha az ember ráérez az ízére. Álommunka, mondhatni.
Legutóbbi hozzászólások