Monthly Archive for november, 2006

Page 2 of 2

OVI a menő

Fura: minél kevesebbet ír a tulaj a blogjára, annál többen nézik. Érthetetlen. Tanulság: az emberek szeretik a várakozást.

Más: Z., a nagy jobboldali elítéli Viktor cigány személyi kultuszát, amely, mondhatni már-már természetfeletti entitásként tünteti fel fent nevezett kisebbségi politikuskarikatúrát. Küldött hát egy kis mosolyognivalót, amiből kiderül, hogy ez a magát internacionálisan legitimnek hívő félközéleti evolúciós kisiklás (úgy is mint groteszk kreatúrája a köpönyegforgatás szellemének) másokat is múzsaként nyert meg magának. A teljesség igénye nélkül következzen hát néhány tény, amit Orbán Viktorról feltétlenül tudni kell: Continue reading ‘OVI a menő’

Kult-túra

Tegnap generáltam magamból huszonhány oldalt a készülő irományból – azaz inkább az agyból amolyan félisteni szikraként tüstént kipattanó ötlettömeget rögzítettem. Hajaj…
Ma pedig blokk. Valóban igaz lehet, hogy ma kétfajta írással lehet sikeres=gazdag író valaki: 1.) vér és pornó 2.) szingliség. Ez rányomta mára a billogot az alkotási lázra, súlyosan.

Hátha a mai Kult-ülés kissé felráz.

Egyéb történés: kiderült, hogy nem is vagyok hülye; megérzés + logika = igazság. Nahát. Még a végén nagyban kiderül: gondolkodni érdemes. De mikor úgy kinéznek miatta…

Háh, álcázni kellene magam. De! ez nem olyan egyszerű, kérem szépen, ha egyszer véletlenül elejtek egy tagolt mondatszakaszt, rögtön lebukhatok. Talán az agyműtét lehetne megoldás, konkrétan a lobotómia. Így esetleg népszerű kölök válhatna belőlem, festem a képet: sokat és sűrűt kellene mintegy játszi könnyedséggel nagy tömegben a flaszterra turháznom, rendszeresen kötekedni, és afféle nyelvi pallérozottságot kellene felmutatnom, amihez képest egy rhesus-majom a verbális kommunikáció koronája. Na?!

Volt szakest

Megesett a nagy könyvtár-szakest is. Volt ott minden: kaja (a mohó állatok persze rögvest bezabálták, úgyhogy akár jó is lehetett), pia (zöld tea, végül is le lehetett inni a jegyet), műsor (mily mulatságos is volt), sok ember (hurrá), zene (félóra után próbáltam hazajutni, de nem akartak értem jönni). A muzsika főleg tetszett, mert amúgy is jólesik hányni, bár nem értem, éppen könyvtár szakesten miért üvölt valami koszos cigány az árányesűrűl. Nehogy azt mondják, hogy nem tájékozódtam, felsorolom a nagynevű előadók egy részét (csupa sztár, teccikérteni?): Bódi Guszti (őt tudom, ki: az öreg Bódi fia), Nótár Mary (az apja kicsit magasabb volt az anyjánál), Postás Józsi (alias Kézbesítő József), Matyi és a hegedűs (kár, hogy a mikrofonnál, és nem a háztetőn). Ennyi információt sikerült szereznem. Kissé felzaklatott, hogy Lakodalom Lajos kimaradt, de hát ilyen az élet. Continue reading ‘Volt szakest’

Legutóbbi hozzászólások

Archívum