A szerelem az egy furcsa dolog.
Itt kell megjegyezzem: mára olyannyira banális közhellyé vált, mint jelenség, hogy nem is hangzik jól. Nem elég kúl, ugye, meg elcsépelten cseng. Őszintén, én sem szeretem a szó hangzását; magyarul olyan hangzása van, mintha a nyelvedet lobogtatná a szél; lö ékhös fhranszia nyhelven mintha egy halat fogtál volna; és amikor egy inglis vagy eméjriken mondja, mintha hányni kezdenél. Több nyelven hirtelen nem jut eszembe, de japánul biztos úgy hangzik, mintha le akarnál valakit fejezni. Continue reading ‘L’amour lamentálás’
Ezt is megúsztam, viszonylag olcsón. Valaki nagyon szerethet engem valahol 
Mindegy, megmaradok, és ez a lényeg; csak azt sajnálom, hogy néhány emberre ráhoztam a frászt. Ne haragudjatok, tudjátok, milyen pesszimista vagyok.
(így jó idő múlva azért leírom, hogy bevérzett a gyomrom, és két bordám tört el)
Befejeztem a hatalmas és roppant komplex agytevékenységet igénylő csicsázást. Csak nézz rá…! És mondd: váó. Adalék: minél újabb a technológia, annál nagyobb az esély a rejtett hibák felbukkanására. Tudniillik, Természet Ősanya a rejtett hibák pártján áll. Na persze, hiszen nő az istenadta, így egyfelől lehet, hogy csak elszúrja, amit el lehet, másfelől a fenti teória evidens folyománya, hogy Természet Ősanyánk egy kiszolgált lotyó. Continue reading ‘Furaság’
Van egy bizonyos embertípus, akinek nincs becsülete, a szava pedig értéktelen. Ez az embertípus, ami engem a legjobban ki tud hozni a sodromból. Ezek a fajta népek azok, akik megígérnek valamit, de úgy, hogy tudják: nem fogja megtartani. Aztán, ha a szemükbe vágod, persze hogy megsértődnek, de még hogy! És te leszel hülye a végén, miért is ne.
Innentől bosszúhadjáratot indítok. A célcsoport tagjai (akik valaha is elkövettek bármit) bizonyára tudják, hogy róluk van szó, ugye? Nem hiszem, hogy ez tisztességes viselkedés volna, de… nevezzük bibliai igazságszolgáltatásnak.
Tisztelt arcomba hazudó, vagy éppen bennem hiábavaló (és fájdalmas ráeszméléssel járó) reményt tápláló, esetleg hasznot húzni megpróbáló felebarátaim, jó hírem van számotokra! Nincs időbeni korlátozás. Nem válogatok a módszerekben. És legfőképpen: nem gondolom meg magam.
Most én következem.
Azt mondják, álmodozni jó.
Nem álmodni – ki ne emlékezne legalább egy igazán izzasztó rémálomra, vagy egy olyasmire, amikor megkönnyebbül az ember, hogy “hú de jó, hogy csak álmodtam”? Ráadásul, én legalábbis, ha valami igazán kellemes, akciós, vagy másképpen izgalmas álomból ébredek, némileg csalódottan pislogok, és hát, lássuk be, meg is szoktam sértődni, mert “mé’ hogy csak ennyi?”. Continue reading ‘Kalandozni elfele’
Legutóbbi hozzászólások